A retikulocitaszám-meghatározás segítségével megállapítható, hogy a csontvelő megfelelően reagál-e a szervezet VVT-igényére és segítségével a különböző típusú vérszegénységek csoportokba sorolhatóak és okuk megállapítható. A retikulocita százalékos arányának kiszámításakor a retikulocita számot a VVT-számhoz viszonyítjuk, ezért ezt a vizsgálatot VVT-szám-meghatározással együtt rendelik. Általában a hemoglobin/hematokrit vizsgálatát is kérik, az esetlegesen fennálló vérszegénység fokának megítéléséhez.
A VVT-szám, hemoglobin- és hematokritvizsgálatokat gyakran a szokásos teljes vérkép keretében rendelik. A teljes vérkép gyakran tartalmazza a vörösvértest-jellemzők vizsgálatát is, mint például a sejtek mennyisége, mérete, hemoglobintartalma. Ezekre alapozva, a vörösvértestek további vizsgálatára retikulocitaszám-meghatározás is rendelhető. A retikulociták elkülöníthetőek az érett vörösvértestektől, mivel azokkal ellentétben, még genetikai anyag maradványt tartalmaznak (RNS – ribonukleinsav). A keringő retikulociták rendszerint egy vagy két nap alatt elveszítik RNS-tartalmukat és így érett vörösvértestté válnak.
Egészséges egyénekben a retikulociták százalékos aránya nagyon stabil. A VVT-szám (és így a hematokrit) csökkenésekor, a retikulociták vörösvértestekhez viszonyított százalékos aránya magasabbnak tűnhet. Ahhoz, hogy pontosabb képet kaphassunk a csontvelő működéséről, a kiszámított retikulocita százalékot (%) számítással gyakran korrigálják, az így kapott értéket korrigált retikulocitaszámnak vagy retikulocitaindexnek (RI) nevezik. Az ehhez használt képletben a beteg retikulocitaszámát a normál hematokritra vonatkoztatott hematokrittal szorozzák:
Reticulocyta (%) = (retikulocitaszám / VVT szám) × 100
Retikulocita Index (RI) = Retikulocita (%) × (mért hematokrit / normál hematokrit)
.png)