Anti-dsDNS

Az anti-dsDNS antitest vizsgálat eredménye elsősorban az SLE diagnózisának felállításához nyújt segítséget olyan egyéneknél, akiknél jelen van az antinukleáris antitest (ANA) és a tünetek alapján is felmerül a betegség.

A kettősszálú DNS (dsDNS) elleni antitestek az antinukleáris antitestek (ANA) csoportjához tartoznak és általában akkor jelennek meg a szervezetben, ha az immunrendszer nem képes megfelelően különbséget tenni a „saját” és a „nem saját” struktúrák között. Az antinukleáris antitestek a sejtmag különböző alkotóelemeihez kötődhetnek. A dsDNS elleni antitestek elsősorban az örökítőanyaghoz kötődnek és ezáltal jelenlétük bizonyos szervek és szövetek károsodásához vezethet. A dsDNS elleni antitestek megjelenése a vérben nagy valószínűséggel SLE-re utal.

Elsőként általában egy ANA vizsgálatot végeznek, amikor felmerül a gyanú, hogy a páciensnek autoimmun betegsége lehet. Ugyan az SLE-ben szenvedők 95%-ában pozitív ennek a vizsgálatnak az eredménye, igen sok egyéb állapotban kaphatunk még hasonló eredményt. A dsDNS elleni antitestek kimutatása jóval közelebb vihet ilyenkor a diagnózishoz, hiszen ez elsősorban SLE-ben jelenik meg. Sajnos azonban csak az SLE-s betegek 50-70%-a ad pozitív reakciót, ami azt jelenti, hogy a negatív vizsgálati eredmény nem zárja ki az SLE fennállását. Ha valakinek van egy pozitív ANA eredménye, akkor viszont a dsDNS elleni antitestek kimutatása segíthet annak eldöntésében, hogy a sok hasonló tünettel járó autoimmun betegség közül az SLE lehet-e a legvalószínűbb diagnózis.

A dsDNS elleni antitesteket gyakran más, az SLE felismerését szintén segítő autoantitestekkel együtt vizsgálják. Ilyen autoantitest például az anti-Sm (Smith autoantitest), ami szintén az antinukleáris antitestek csoportjába tartozik. Az anti-Sm antitest az extrahálható nukleáris antigének (ENA) közé tartozik és gyakran a csoport többi tagjával együtt, egy ENA panelben történik a meghatározása. A klinikai kép és a felmerülő egyéb betegségek függvényében a kezelőorvos azért is kérhet további autoantitest vizsgálatokat, hogy a felmerülő egyéb autoimmun betegségeket kizárhassa, vagy éppen az SLE egyes alcsoportjait is felismerhesse. Ilyenkor gyakran kérik például a hiszton elleni autoantitestek kimutatását (ami gyógyszer indukálta lupuszra utal) vagy egy antifoszfolipid antitest panelt.

A dsDNS elleni antitestek kimutatása a betegség aktivitásának nyomon követésében is segíthet, miután az SLE diagnózisát már felállították. Az SLE jellegzetessége ugyanis, hogy időnként fellángol és ilyenkor a tünetek rosszabbodnak, majd egy idő után ismét alábbhagy a betegség. Jellemzően már valamivel a fellángolás előtt megemelkedik a dsDNS elleni antitestek szintje és az enyhüléssel párhuzamosan ismét csökken. Mindez a betegség lehetséges szövődményeinek – különösen a lupusz nefritisznek – a korai felismerését és nyomon követését is segíti. A lupusz nefritisz az SLE egyik igen súlyos szövődménye, ami az autoantitestek és antigénjeik által alkotott komplexek kicsapódása és lerakódása révén a vesék gyulladásához és akár maradandó károsodáshoz is vezethet. Ilyenkor fehérje jelenik meg a vizeletben, megemelkedik a vérnyomás, vagy akár le is állhat a vese működése.

A dsDNS elleni antitestek kimutatását akkor kéri az orvos, ha a betege tünetei vagy egyéb vizsgálati eredményei alapján felmerül az SLE gyanúja és pozitív lett az ANA eredménye – különösen akkor, ha az ANA immunfluoreszcens festődési mintázata „homogén” vagy „finoman granulált”. Az SLE lehetséges tünetei közé tartozik például:

• Izomfájdalom
• Ízületi gyulladásra utaló fájdalom egy vagy több ízületben (de a gyulladás nem károsítja az ízületet)
• Vörös folt (pillangó eritéma) az arcon, aminek az alakja gyakran egy pillangóra hasonlít, amely az orron ülve az orcákra terjeszti ki a szárnyait
• Hőemelkedés vagy elhúzódó, de nem túl magas láz
• Hosszan tartó fáradtságérzés
• A bőr fényérzékenysége
• Hajhullás és súlyvesztés
• A kéz és a lábak zsibbadása vagy bizsergése
• Egyes szervek gyulladása és következményes károsodása (melyek között gyakran tapasztalható a vesék, a tüdők, a szív, a szívburok, a központi idegrendszer és az erek érintettsége).

A dsDNS elleni antitestek kimutatását rendszeres időközönként is kérheti a kezelőorvos a betegség aktivitásának, illetve az időnkénti fellángolások nyomon követésére SLE-s betegeknél. Akkor is érdemes lehet egy kis idő elteltével megismételni, ha a diagnózis felállításakor az első vizsgálati eredmény negatív volt, de a tünetek változatlanul fennállnak és a klinikai kép erősen SLE-re utal.

A dsDNS elleni antitest kimutatásának eredménye a beteg kórtörténetének, panaszainak és egyéb vizsgálatok – különösen az egyéb autoantitest kimutatások – eredményének függvényében értékelhető.

A dsDNS elleni antitestek nagy mennyisége a vérben erős érvet szolgáltat az SLE diagnózisának felállításához. Rendszerint igen magas értékek mérhetők a betegség fellángolása alatt, vagy azt röviddel megelőzően. Ha egy betegnek a dsDNS elleni antitest eredménye pozitív és fennállnak az SLE tünetei, akkor nagy valószínűséggel a beteg SLE-ben szenved. Különösen nagy a valószínűsége a betegségnek, ha a dsDNS elleni antitestek mellett anti-Sm antitestek is jelen vannak.

Az SLE kivizsgálása során kimutatott nagy mennyiségű (magas titerű) dsDNS elleni ellenanyag jellemzően arra utal, hogy éppen aktuálisan is gyulladás áll fenn, illetve hogy a vese károsodik. A dsDNS elleni antitestek alacsony szintje negatív vizsgálati eredménynek számít, azonban nem zárja ki teljes egészében az SLE fennállását. A betegeknek ugyanis csak mintegy 50-70%-ánál kapunk pozitív vizsgálati eredményt. A dsDNS elleni autoantitestek más autoimmun betegségekben is megjelenhetnek (jellemezően alacsony vagy mérsékelten emelkedett mennyiségben). Ezek közé a betegségek közé tartozik például a Sjögren szindróma vagy a kevert kötőszöveti betegség.

A dsDNS elleni antitestek kimutatására számos különböző laboratóriumi módszer áll rendelkezésre, amelyek egy része szemikvantitatív. A laboratóriumok jelentős része egy igen megbízható és érzékeny eljárást – ELISA módszert – alkalmaz.

A dsDNS elleni antitestek megjelenhetnek olyan betegségekben is, mint a krónikus hepatitisz, a primer biliáris cirrózis vagy a fertőzéses eredetű mononukleózis. Némely gyógyszer (például prokainamid és hidralazin) szedése mellett is előfordulhatnak. Ilyen esetekben általában nem kérik a dsDNS elleni antitestek kimutatását.

A duplaszálú (kettősszálú) DNS elleni antitestek kimutatása mellett létezik olyan vizsgálat is, ami az egyszálú DNS elleni antitestek kimutatására szolgál. Ezt a vizsgálatot jóval ritkábban kérik és az eredménye sem mutat erős összefüggést SLE jelenlétével, viszont egyéb autoimmun betegségekben megjelenhet.

Az ANA csoport többféle antinukleáris antitestből áll. Ha az ANA vizsgálat eredménye negatív, az azt jelenti, hogy a csoportba tartozó egyik autoantitest sincsen jelen. Mivel a dsDNS elleni antitestek is az ANA csoportba tartoznak, negatív ANA eredmény mellett nem indokolt elvégezni külön a dsDNS elleni antitestek kimutatását is.

Az orvos a laboratóriumi eredmények mellett a tüneteket és a beteg kórtörténetét is figyelembe véve alkotja meg a betegség diagnózisát. A tünetek azonban gyakran igen bizonytalanok, nem utalnak egyértelműen egy adott betegségre, ráadásul hamar elmúlhatnak, hogy csak később térjenek ismét vissza. A betegség korai stádiumában a laboratóriumi vizsgálatok sem mindig pozitívak, pontosan az autoimmun betegségek hullámzó természete miatt. Néha hónapokkal, vagy akár évekkel az első vizsgálatok után születik csak olyan vizsgálati eredmény, ami felveti az SLE (vagy valamilyen másik autoimmun betegség) gyanúját.