EBV specifikus ellenanyagok

Az EBV ellenanyagok segítenek diagnosztizálni a mononukleózist olyan betegeknél, akiknek jellegzetes tünetei vannak, de negatív a mononukleózis heterophil antitest vizsgálati eredménye. A differenciál diagnosztikához a VCA-IgM, VCA-IgG, EA-D, és az EBNA meghatározását ajánlják: A VCA-IgM-t, a VCA-IgG-t és az EA-D-t a folyamatban lévő, illetve újabb keletű fertőzésekre, a VCA-IgG-t és az EBNA-t a korábbi fertőzések kimutatására. Vírusos betegség tünetével rendelkező terhes nőknél ezen EBV ellenanyagok közül többet is vizsgálhatnak, hogy segítsenek elkülöníteni az EBV-t, a CMV, a toxoplasmózis vagy az egyéb vírus fertőzésektől, amelyek hasonló tüneteket okoznak. Esetenként a VCA-IgG vagy más EBV ellenanyag megismételhető 2-4 héttel az első meghatározást követően, hogy mérjék az ellenanyag koncentráció változását, (emelkedik, csökken vagy stagnál-e).

A VCA-IgG (és néha az EBNA) meghatározását néha elvégzik tünetmentes személyeknél is, hogy lássák, a páciens fogékony-e EBV fertőzésre, vagy korábban átesett-e már fertőzésen.
A meghatározásokat nem végzik rutinszerűen, de kérhetik serdülő korúaknál, vagy olyan immunhiányos pácienseknél, akik mononukleózisos személlyel vannak közeli kapcsolatban.

Az EBV ellenanyag meghatározását akkor kéri az orvos, ha a valakinek mononukleózisra utaló tünetei vannak, de a mononukleózis heterophil antitest vizsgálati eredménye negatív. Akkor is kérhetik, ha egy terhes nőnek influenzaszerű tünetei vannak, és az orvos meg akarja állapítani, hogy a tünetek EBV-nak vagy más mikroorganizmusnak tudhatók-e be. VCA-IgG és EBNA meghatározások eredményei a korábban lezajlott EBV fertőzés kimutatásakor hasznosak. Esetenként a vizsgálatot bizonyos idő elteltével megismételhetik, ha az orvos nyomon akarja követni az ellenanyag koncentrációjának alakulását, és/vagy ha az első kimutatás eredménye negatív, de az orvos a beteg tünetei alapján mégis EBV fertőzésre gyanakszik.

A vírus-szerológiai eredmények értékelése gyakran nem egyszerű, a következőkben csak néhány támpontot említünk meg.
Ha egy betegnek pozitív a VCA-IgM ellenanyag meghatározásának az eredménye, akkor valószínűleg folyamatban lévő, vagy éppen nagyon új keletű EBV fertőzése van. Ha egy páciensnél tipikusan mononukleózisra jellemző tünetek jelentkeznek, akkor is valószínűleg mononukleózist diagnosztizálnak, ha a heterofil ellenanyag kimutatásának eredménye negatív volt. Ha a VCA-IgG és az EA-D IgG koncentráció szintén pozitív volt, akkor igen valószínű , hogy EBV fertőzés nem régi eredetű.
Ha a VCA-IgM negatív, de a többi és az EBNA ellenanyag pozitív, akkor valószínű, hogy a személynek régebben volt EBV fertőzése. Ha egy tünetmentes személynek negatív a VCA-IgG-je, akkor nem volt előzőleg EBV-nek kitéve, és jelenleg is fogékony a fertőzésre. Általánosan: az emelkedő VCA-IgG aktív, míg a csökkenő koncentrációk múló EBV fertőzésre utalnak. Tudni kell azonban, hogy a jelenlévő ellenanyag-mennyiség nem korrelál a betegség súlyosságával vagy időtartamával. Magas VCA-IgG szint magas maradhat akár a páciens egész életében.

Az eredmények táblázat formájában:

Az EBV fertőzés alatt az említett ellenanyagokon kívül legalább két másik ellenanyagféleség is megemelkedik: egy IgA típusú ellenanyag az EBV kapszid antigénjére (EBV VCA-IgA), és egy IgG típusú ellenanyag az EBV korai antigénjére (EA-R IgG). Technikailag lehetséges ezeket az ellenanyagokat is mérni, a gyakorlatban azonban ritkán van szükség ezek meghatározására.
A mononukleózis leggyakoribb komplikációja a léprepedés. Ezen kívül az EBV ferőzésnek a leggyakoribb szövődményei: egyidejű torokgyulladás, légzési nehézség, amelyet leggyakrabban Streptococcus okoz, ritkán sárgaság (a májfunkció romlása miatti bőr besárgulás), bőrkiütések, pancreatitis (hasnyálmirigy gyulladás), görcsök és/vagy encephalitis (az agyvelő gyulladása).
Az EBV társulhat (vagy talán szerepet is játszik) egyes rákféleségek kialakulásában, ideértve a Burkitt limfómát és a nasopharingealis carcinomát.

A vírus újraktiválódása ritkán okoz egészségi problémát, kivéve, ha a páciens immunstátusza jelentősen és tartósan legyengül. (Ez történhet azokkal, akiknek HIV/AIDS-e van, vagy akik szervátültetésben részesültek). Ezeknél a betegeknél az elsődleges fertőzés lefolyása sokkal hevesebb lehet.

A kezelés főleg támogató jellegű, a tünetek kezelésére korlátozódik. (Ide tartozik pl. a megterhelő fizikai sportok végzésének, vagy  nehezebb súlyok emelésének elkerülése, - a léprepedés megelőzése érdekében). Nincs rendelkezésre álló anti-virális gyógykezelés vagy vakcina a gyógyulás felgyorsítására vagy a fertőzés megelőzésére.

Igen, de viszonylag ritkán, mivel a legtöbben már a fiatalabb életkorban megfertőződnek. A felnőttkori fertőzésre jellemző, hogy a tünetek között nem a nyirokcsomó-duzzanat és torokgyulladás dominál, hanem a májnagyobbodás és sárgaság.

 

Az EBV az egész világon elterjedt. Ugyanakkor a fejletlen országokban a mononukleózis mint betegség nem annyira általános, mivel a népesség legnagyobb része korai életkorban fertőződik meg az EBV-vel, amikor a tünetek minimálisak.

Jelenleg nem. Az EBV túlságosan elterjedt a népességben, és mivel az előzőleg megfertőződött személyben  a vírus időszakonként reaktiválódik, (rendszerint anélkül, hogy bármilyen tünetet okozna), majdnem mindenki fertőzővé válik időről időre.

Nem. Ha egyszer valaki átesett EBV fertőzésen, és nem alakult ki mononukleózis betegség, akkor a későbbiekben sem fog mononukleózist kapni. Ugyanakkor, hasonló tüneteket tapasztalhat egyéb vírusos megbetegedéseknél.