Fenitoin

A fenitoin egy olyan gyógyszer, amit egyes, görcsrohamokkal járó betegségek (lásd  Epilepszia) kezelésére, így komplex parciális görcsrohamok (pszichomotoros görcsrohamok), valamint idegsebészeti beavatkozások alatt és után fellépő görcsrohamok kezelésére adnak. A fenitoint önmagában vagy fenobarbitállal vagy egyéb epilepszia elleni gyógyszerekkel együtt adják. A vizsgálat során a fenitoin vérszintjét határozzák meg.

A görcsrohammal járó betegségek az agy elektromos impulzusokat továbbító és az idegek aktivitását szabályozó képességét érintik. A görcsroham során a beteg tudatállapota változhat, megváltozhat a látása, szaglása és ízérzése, illetve a szervezet egy vagy több részén nem kontrollált izomgörcsök léphetnek fel. A fenitoin hatását az agyban az idegsejtek közötti elektromos vezetőképesség csökkenése révén fejti ki; gátolja a görcsroham alatt az agyban a túlzott elektrokémiai aktivitást.

Bárkinél bármely életkorban felléphet görcsroham. Sok esetben a görcsrohamok oka nem ismert. A rohamok gyakorisága és súlyossága betegenként és az idő előre haladtával változhat: van, amikor csak egyszer lép fel, de van, amikor gyakran és ismétlődve jelentkeznek görcsrohamok. Ritkán az is előfordul, hogy valakinél olyan görcsroham-sorozat lép fel, ami azonnali orvosi beavatkozás nélkül nem fog leállni.

A fenitoint bizonyos típusú görcsrohamok ismételt fellépésének a megelőzésére adják. Az 1938-as megjelenése óta széles körben adják az Egyesült Államokban és Magyarországon is. Napjainkban is felírják az orvosok, bár egyre többször újabb gyógyszereket adnak helyette.

A fenitoin  vérszintet egy szűk terápiás tartományban kell tartani. Ha a szint túlságosan alacsony, az érintett betegnél görcsrohamok léphetnek fel. Ha viszont a szint túlságosan magas, az illetőnél a fenitoin mérgezéssel járó tünetek és a mellékhatások száma és súlyossága is fokozódhat. Utóbbiakhoz tartozhat az egyensúlyzavar és az elesés, az akaratlan oldalirányú szemmozgás (nisztagmus), a zavartság, elkent beszéd, izomremegés és alacsony vérnyomás.

Nem mindig egyszerű a fenitoin terápiás vérszintjének a fenntartása. A májben levő enzimek egyénenként eltérő sebességgel bontják le a fenitoint; működésüket befolyásolja az életkor (a gyermekek gyorsabban, az idősebbek lassabban bontják a gyógyszert) és a máj egészségi állapota. Ha a szervezet elérte fenitoin-lebontó kapacitását, már a kismértékű adagemelés hatására nagymértékű vérszint-emelkedés lép fel, ami fokozza a mellékhatások súlyosságát és fenitoinmérgezést okoz.

A fenitoin végleges hatását nem lehet előre jelezni. Az adagot lassan kell emelni addig, amíg el nem érik a vérben az egyensúlyi szintet. Az, hogy mennyi időre van szükség az egyensúlyi szint eléréséhez, személyenként és életkortól függően változó. A kezdeti dózisemelés alatt és a terápia során az orvosoknak oda kell figyelni a mellékhatásokra és a nemkívánt reakciókra is. Bizonyos esetekben a mellékhatások olyan mértékűek, hogy másik epilepszia-elleni gyógyszer adását kell mérlegelni.

A fenitoinsav legnagyobb részt a vérben levő fehérjékhez kötött. A nem kötött „szabad” rész aktív. Ha valaki olyan betegségben szenved, ami a vérben a normálisnál alacsonyabb fehérjeszinthez vezet (például májelégtelenségben alacsony az albumin szintje), annál nagyobb lehet az aktív fenitoin szint. A fenitoin ráadásul egyéb gyógyszerekkel is kölcsönhatásba léphet, azok hatékonyságát fokozhatja vagy csökkentheti. Ezért fontos, hogy kezelőorvosa tudjon az összes egyéb gyógyszeréről is, hogy eldöntse, fennáll-e a gyógyszer-kölcsönhatások lehetősége.

A vérmintát a könyökhajlat egyik vénájába vezetett mintavételi tűn keresztül veszik.

MEGJEGYZÉS: Ha valamilyen orvosi, laboratóriumi vizsgálattól fél, vérvételkor hajlamos a rosszullétre vagy szorongás fogja el, ajánljuk, hogy felkészülésként olvassa el a következő írásokat: A vizsgálattal járó fájdalom leküzdése, Vérvétellel kapcsolatos tanácsok, Hogyan segítsünk a gyermekeknek az orvosi vizsgálatokon, és Hogyan segítsünk az időseknek az orvosi vizsgálatokon.

A Mi történik a mintával? Rövid látogatás a laborban című írás bepillantást nyújt a vér- és torokváladék-minták előkészítési és feldolgozási folyamatába.

A vizsgálathoz nincs szükség speciális előkészületre.

A tesztet a vérben a fenitoin  szintjének a mérésére és ellenőrzésére használják és annak a meghatározására, hogy a gyógyszerszint a terápiás tartományban van-e. Amikor a beteg elkezdi szedni a fenitoint, a tesztet néhány naponta kérhetik, hogy így állítsák be a kívánt vérszinthez az adagot. Később a tesztet rendszeres időközönként, illetve szükség szerint kérhetik a vérszintek ellenőrzése érdekében. A fenitoin vérszint vizsgálatot akkor is kérhetik, amikor valaki egyéb gyógyszereket kezd el szedni, vagy azok szedését abbahagyja (annak érdekében, hogy megítéljék, változik-e a fenitoinszint), illetve akkor, ha az orvosban felvetődik a mérgezés gyanúja.

Általában az össz fenitoin vérszintet használják a szintek ellenőrzésére. A vérben a fenitoin erősen kötődik a szérum fehérjékhez, A fenitoinnak csak egy kis része van jelen nem kötött vagy „szabad” formában; ez a farmakológiailag aktív forma. Normális körülmények között a vérben a kötött és a nem kötött fenitoin aránya viszonylag stabil, ezért a teljes (tehát a kötött és nem kötött) fenitoinszint mérése megfelelő a terápiás szint monitorozásához. Mindazonáltal bizonyos állapotok vagy betegségek esetén az egyensúly felborul és a szabad vagy aktív fenitoin aránya nő; ekkor a betegnél mérgezésre utaló tünetek lépnek fel annak ellenére, hogy a teljes fenitoinszint a terápiás tartományon belül van. Ilyen esetekben az orvosok a szabad fenitoinszint mérését kérhetik a vérszintellenőrzéshez.

Az orvos a vizsgálatot általában a fenitoin  kezelés kezdetekor kéri, vagy ha és amikor a beteg gyógyszerelése változik (egyéb gyógyszereket kezd el szedni, szedésüket abbahagyja, vagy gyógyszerein változtat), vagy megváltozik az egészségi állapota. Amikor elérték a stabil, terápiás tartományban levő vérszintet, az orvos általában a fenitoinszintet rendszeres időközönként ellenőrzi, hogy biztos legyen benne, az továbbra is a tartományban van.

Az orvos akkor is kérheti a fenitoin  szintek mérését, ha úgy tűnik, a beteg nem reagál a gyógyszerre  (például továbbra is vannak görcsei) és annak eldöntésére, vajon a koncentráció túl alacsony, a gyógyszer nem hatékony és/vagy az illető követi-e az utasításokat (azaz rendszeresen szedi-e a fenitoinot). A vizsgálatra akkor is sor kerülhet, ha valakinél zavaró mértékben jelentkeznek a fenitoin  mellékhatásai és/vagy olyan tünetek alakulnak ki, amelyekről az orvos azt feltételezi, hogy mérgezésre utalnak.  A mérgezésre utaló tünetek a szájüreget, a szív- és keringési rendszert, valamint az idegrendszert és a szemet érintik. Ide tartoznak:

• ínyduzzanat és/vagy nyirokcsomó-megnagyobbodás 
• hirzutizmus (fokozott szőrnövekedés)
• álmatlanság 
• émelygés
• zavartság és ingerlékenység
• nyelési nehézség 
• kimerültség 
• láz
• bőrkiütés 
• nem szándékos szemmozgás
• kóros szívverés
• alacsony vérnyomás

A szabad fenitoinszint mérését kérhetik akkor, ha valaki olyan betegségben szenved, amikor a szabad vagy aktív fenitoin aránya nő. Ilyen betegség:

• veseelégtelenség
• májbetegség 
• az albumin alacsony vérszintje (hipoalbuminemia) 
• ha a beteg egyéb gyógyszereket, például aszpirint, naproxent vagy ibuprofent szed 
•  

Felnőtteknél a (kötött és nem kötött) teljes fenitoinszint  terápiás tartománya 10-20 µg/mL, a nem kötött (szabad) fenitoiné 1-2 µg/mL. A szabad fenitoin százalékos aránya 8-14%.

Ezen határértékek közötti vérszintek esetén a legtöbben reagálnak a gyógyszerre, anélkül, hogy mérgezéses tünetek lépnének fel náluk. Mindazonáltal mindenki egyedileg reagál a gyógyszerre és egyediek a mellékhatások is. Van, akinél görcsrohamok már a terápiás tartomány alsó határánál is fellépnek és van, akinél a felső határ közelében is fellépnek súlyos mellékhatások. A betegeknek szorosan együtt kell működniük az orvossal, hogy megtalálják a legjobban ható adagot és vérszintet.

Általában, ha a fenitoin a terápiás tartományon belül van, és a betegnél nem lépnek fel ismétlődő görcsrohamok, illetve nem jelentkeznek súlyos mellékhatások, akkor az adagot megfelelőnek tekintik. A betegeknek nem szabad a gyógyszerek adagját emelni, csökkenteni, szedésüket abbahagyni a kezelőorvos megkérdezése nélkül, mivel ez növelheti a görcsroham kockázatát, illetve befolyásolhatja más együtt szedett gyógyszerek hatását. Az adagokat egyedileg kell meghatározni és szükség szerint korrigálni.

A tartósan fenitoint szedő betegeknél D-vitaminhiány, idegkárosodás (perifériás neuropátia) miatt végtag-zsibbadás, akne, az arcon vagy a testen fokozott szőrnövekedés, vagy csontgyengeség alakulhat ki. Ritkán a betegnél olyan súlyos bőrkiütés és bőrtünetek lépnek fel, amelyek kórházi kezelést tesznek szükségessé.

A terhesség alatt fenitoint szedő nők magzatainál többféle fejlődési rendellenesség kockázata nő. A gyermeket tervező nőknek beszélni kell orvosukkal.

Néha a fenitoint egyéb betegségekre, például éles állkapocs-fájdalommal járó arcidegzsábára és más idegi eredetű fájdalomra írják fel. Ilyenkor is figyelemmel kell követni a kezelést.

A fenitoin nem hatékony minden görcsrohammal járó betegségben és nem hat mindenkinél.

Számos receptre kapható gyógyszer, vény nélkül kapható készítmény, táplálékkiegészítő emelheti, csökkentheti vagy befolyásolhatja a fenitoin vérszintjét és hatásait. A fenitoin a következő gyógyszerek hatásait csökkenti: kortikoszteroidok, például a prednizolon, az ösztrogének, a warfarin, és egyes antidepresszánsok. A fenitoin a fogamzásgátló tabletták és egyéb fogamzásgátló készítmények, például a Depo-Provera vagy implantátumok hatékonyságát is csökkentheti. A fenitoin vérszintjét emelő és mérgező hatásait fokozó gyógyszerek: alkohol, diazepam, bizonyos antidepresszánsok és omeprazol. A szájon át szedett fenitoin felszívódását a magnézium, kalcium karbonát tartalmazó savkötők, kalciumsók és tápszerek csökkenthetik. Számos gyógyszer kölcsönhatásba léphet a fenitoinnal, így számoljon be orvosának arról, milyen vényre vagy vény nélkül kapható gyógyszereket, táplálékkiegészítőket vagy gyógynövényeket szed.

A fenitoint és más epilepszia-elleni gyógyszereket általában minden nap (néha naponta többször) élethosszig kell szedni. Ez alól kivételt jelentenek azok, akiknél a görcsrohamokat egy múló betegség okozta és ezért csak rövid ideig kell szedniük a gyógyszert.

Tabletta vagy folyadék formájában lehet szedni. Ha valakinél hevenyen fellépő görcsroham-sorozat (status epilepticus) áll fenn, annak a gyors hatás érdekében a fenitoint intravénásan  adják.

Nem, ehhez speciális eszközre van szükség. A rendelőben a visszérből levett vérmintát a laboratóriumban kell vizsgálni.