A fenitoin egy olyan gyógyszer, amit egyes, görcsrohamokkal járó betegségek (lásd Epilepszia) kezelésére, így komplex parciális görcsrohamok (pszichomotoros görcsrohamok), valamint idegsebészeti beavatkozások alatt és után fellépő görcsrohamok kezelésére adnak. A fenitoint önmagában vagy fenobarbitállal vagy egyéb epilepszia elleni gyógyszerekkel együtt adják. A vizsgálat során a fenitoin vérszintjét határozzák meg.
A görcsrohammal járó betegségek az agy elektromos impulzusokat továbbító és az idegek aktivitását szabályozó képességét érintik. A görcsroham során a beteg tudatállapota változhat, megváltozhat a látása, szaglása és ízérzése, illetve a szervezet egy vagy több részén nem kontrollált izomgörcsök léphetnek fel. A fenitoin hatását az agyban az idegsejtek közötti elektromos vezetőképesség csökkenése révén fejti ki; gátolja a görcsroham alatt az agyban a túlzott elektrokémiai aktivitást.
Bárkinél bármely életkorban felléphet görcsroham. Sok esetben a görcsrohamok oka nem ismert. A rohamok gyakorisága és súlyossága betegenként és az idő előre haladtával változhat: van, amikor csak egyszer lép fel, de van, amikor gyakran és ismétlődve jelentkeznek görcsrohamok. Ritkán az is előfordul, hogy valakinél olyan görcsroham-sorozat lép fel, ami azonnali orvosi beavatkozás nélkül nem fog leállni.
A fenitoint bizonyos típusú görcsrohamok ismételt fellépésének a megelőzésére adják. Az 1938-as megjelenése óta széles körben adják az Egyesült Államokban és Magyarországon is. Napjainkban is felírják az orvosok, bár egyre többször újabb gyógyszereket adnak helyette.
A fenitoin vérszintet egy szűk terápiás tartományban kell tartani. Ha a szint túlságosan alacsony, az érintett betegnél görcsrohamok léphetnek fel. Ha viszont a szint túlságosan magas, az illetőnél a fenitoin mérgezéssel járó tünetek és a mellékhatások száma és súlyossága is fokozódhat. Utóbbiakhoz tartozhat az egyensúlyzavar és az elesés, az akaratlan oldalirányú szemmozgás (nisztagmus), a zavartság, elkent beszéd, izomremegés és alacsony vérnyomás.
Nem mindig egyszerű a fenitoin terápiás vérszintjének a fenntartása. A májben levő enzimek egyénenként eltérő sebességgel bontják le a fenitoint; működésüket befolyásolja az életkor (a gyermekek gyorsabban, az idősebbek lassabban bontják a gyógyszert) és a máj egészségi állapota. Ha a szervezet elérte fenitoin-lebontó kapacitását, már a kismértékű adagemelés hatására nagymértékű vérszint-emelkedés lép fel, ami fokozza a mellékhatások súlyosságát és fenitoinmérgezést okoz.
A fenitoin végleges hatását nem lehet előre jelezni. Az adagot lassan kell emelni addig, amíg el nem érik a vérben az egyensúlyi szintet. Az, hogy mennyi időre van szükség az egyensúlyi szint eléréséhez, személyenként és életkortól függően változó. A kezdeti dózisemelés alatt és a terápia során az orvosoknak oda kell figyelni a mellékhatásokra és a nemkívánt reakciókra is. Bizonyos esetekben a mellékhatások olyan mértékűek, hogy másik epilepszia-elleni gyógyszer adását kell mérlegelni.
A fenitoinsav legnagyobb részt a vérben levő fehérjékhez kötött. A nem kötött „szabad” rész aktív. Ha valaki olyan betegségben szenved, ami a vérben a normálisnál alacsonyabb fehérjeszinthez vezet (például májelégtelenségben alacsony az albumin szintje), annál nagyobb lehet az aktív fenitoin szint. A fenitoin ráadásul egyéb gyógyszerekkel is kölcsönhatásba léphet, azok hatékonyságát fokozhatja vagy csökkentheti. Ezért fontos, hogy kezelőorvosa tudjon az összes egyéb gyógyszeréről is, hogy eldöntse, fennáll-e a gyógyszer-kölcsönhatások lehetősége.
.png)