Lupusz Antikoaguláns Teszt | Lab Tests Online-ES

Áttekintés

A lupusz antikoaguláns (LA) az immunrendszer által termelt autoantitestek, amelyek tévesen támadják a test saját sejtjeinek bizonyos összetevőit. Specifikusan a foszfolipidek ellen termelődnek, ezeket és a foszfolipidekhez kapcsolt fehérjéket támadják meg, amelyek a legtöbb sejt legkülső rétegében (sejtmembrán) találhatóak. Ezek az antitestek még nem teljesen ismert módon zavarják a véralvadás folyamatát, és fokozzák az egyén kockázatát a vérrög kialakulására. A lupusz antikoaguláns vizsgálatba több olyan teszt tartozik, ami kimutatja a LA jelenlétét a vérben.

A lupusz antikoaguláns vizsgálat neve különösnek vagy megtévesztőnek tűnhet két okból is:

A lupusz antikoagulánst azért nevezték el így, mert elsőként lupuszos betegekben mutatták ki, de a LA teszt nem az autoimmun betegség diagnosztizálására szolgál, és az LA gyakran nem mutatható ki lupuszos betegekben. A LA előfordulhat más kórállapotokban is, és bizonyos gyógyszereket szedő emberekben. Az antitestek a populáció 2-4%-ában megtalálhatóak, és az ismert rizikófaktorokkal nem rendelkező emberekben is kialakulhatnak.
Az „antikoaguláns” kifejezés azért része az elnevezésnek, mert a LA valóban csökkenti az alvadás mértékét azokban a tesztekben, amelyeket az alvadás vizsgálatára használunk. Például, gátolják az alvadáshoz vezető kémiai reakciókat az aktivált parciális tromboplasztin idő (APTI) tesztben, amit rutinszerüen használunk az alvadás vizsgálatára. Azonban a LA jelenléte a szervezetben a nem megfelelő, fokozott vérrögképződés kockázatával jár. Fontos, hogy a lupusz antikoaguláns önmagában nem okoz vérzést a szervezetben.

A lupusz antikoaguláns nem kimutatható egyetlen teszttel, és közvetlenül nem mérhető. A LA jelenlétét rendszerint nem standardizált tesztek sorozatával határozzák meg.

A kezdeti vizsgálatok rendszerint egy vagy több olyan tesztet foglalnak magukba, amelyekben foszfolipid reagenseket használunk, mint a APTI, LA-szenzitív APTI (APTI-LA) vagy higított Russel viperaméreg idő (DRVVT). Ezek a tesztek azt mérik, hogy mennyi időbe telik, amíg a minta megalvad (másodpercben); a LA ezt megnöveli.
Ezeknek a kezdeti teszteknek az eredményétől függően további vizsgálatokat végzünk, hogy megerősítsük vagy kizárjuk a lupusz antikoaguláns jelenlétét. (Lásd még a "Mit vizsgálunk?" fejezetet.)

A LA fokozhatja az artériás és vénás vérrögök kialakulásának kockázatát, gyakran a láb vénáiban (mélyvénás trombózis, DVT). Ezek a vérrögök a test bármely részében elzárhatják a véráramlást, így stroke-hoz, szívrohamhoz vagy tüdőembóliához vezethetnek. A LA kapcsolódhat az ismétlődő vetélésekhez is. A jelenlegi elméletek szerint a LA vérrögök kialakulásához vezet, amelyek elzárják a méhlepényben lévő ereket, így károsítva a magzat fejlődését, valamint a LA közvetlenül is megtámadhatja a méhlepény szövetét, károsítva annak fejlődését.

A lupusz antikoaguláns egyike a három fő antifoszfolipidnek, amelyek a trombózis és az antifoszfolipid antitest szindróma (APS) fokozott kockázatához kapcsolódnak. Ez egy autoimmun rendellenesség, amelyet túlzott vérrögképződés és a várandósság alatt fellépő komplikációk jellemeznek. A másik kettő a kardiolipin antitest és a béta-2-glikoprotein 1 antitest. Külön-külön vagy együtt fokozzák az egyén hajlamát a rendellenes véralvadásra. Az APS-ben szenvedő betegeknek nagyobb a kockázata a vérrögképződésre, ha mindhárom antitest tesztjük pozitív. Azonban a trombózis gyakoribb az LA-sal rendelkező emberekben.

Nem mindenkinél alakulnak ki tünetek, akiknél antifoszfolipid antitestje van. Az antifoszfolipid antitestek az egészséges egyének kb. 5%-ában megtalálhatóak.