A cikk utoljára felülvizsgálva:
A cikk utoljára módosult: 19.07.2017.

Bevezetés 
Bár a gyermekeknek jóval kevesebb orvosi rutinvizsgálaton kell átesniük, ezek során  szükség van a felnőttek segítségére. Egy felnőtt számos módon segíthet a gyermeknek a vizsgálattal járó fájdalom, kellemetlenség, izgalom vagy más érzelmi reakciók leküzdésében. Az alábbiakban néhány hasznos tanáccsal szeretnénk szolgálni, hogyan segíthetnek a gyermeknek orvosi vizsgálat, vérvétel, vizelet- és székletvizsgálat, valamint torokváladék-vétel során.

Kapcsolódó cikkeket és hasznos tanácsokat talál a következő oldalakon: A vizsgálattal járó fájdalom, kellemetlenség és izgalom leküzdése; Általános vizsgálatok; Vérvétellel kapcsolatos tanácsok, Hogyan segítsünk az időseknek az orvosi vizsgálatokon.

– Készítse fel a gyermeket: magyarázza el a gyermeknek, hogyan és miért történik a mintavétel, s hagyjon rá elég időt, hogy a gyermek hozzászokjon a vizsgálat gondolatához, még mielőtt az orvos vagy a védőnő akár csak egy ujjal is hozzáérne.

 Játsszák el a vizsgálatot: akár egy színházi előadás próbáján, játsszák el, mi fog történni. A szerepjáték történhet otthon vagy a gyermek számára ismerős, kellemes környezetben, s a gyermek szerepét akár egy babával vagy plüssállattal is eljátszathatják.

 Segítsen a gyermeknek megfoghatóvá tenni a vizsgálatot: a vizsgálat gyermek számára legijesztőbb mozzanatát próbálja olyasvalamihez hasonlítani, ami a gyermek számára ismerős. Például mondja azt, hogy olyan hamar túlesnek az egészen, amennyi idő alatt otthon felér a lépcsőn, vagy amíg eléneklik a „Hull a pelyhes”-t.

 Ajánljon jutalmat: A pszichológusok szerint mindig segíthet, ha a gyermeknek megígéri, a vizsgálat után valami finomat, szépet stb. kap.

Vérvétel
Mivel a gyermekek vénája sokkal vékonyabb a felnőttekénél, a gyermekgyógyászati rendeléseken különös gonddal járnak el a vérvétel során, és általában gyakorlottabb munkatárs végzi a gyermekek vérvételét. Két évnél idősebb gyermekek esetében rendszerint a könyökhajlat egyik vénáját szúrják meg.  Néhány hasznos tanács ilyen alkalmakra:

 Győződjön meg róla, követni akarja-e a gyermek a vérvételt: az egyik legalapvetőbb tennivaló, hogy meggyőződjünk róla, nézni akarja-e a gyermek, mi történik a vérvétel során.  Néhány gyermek látni akarja; mások inkább félrenéznek. Ha a gyermek nem akarja látni, hogyan történik a vérvétel, keressen valamit, amivel lekötheti figyelmét, például egy magukkal hozott könyvet (pl. színes, hajtogatós képeskönyvet), vagy énekeljék el a gyermek kedvenc dalát. Meg is kérdezheti a gyermeket: „Látni szeretnéd, mit csinál a nővérke, vagy inkább nézegessük addig ezt a képeskönyvet?”

 Játsszák el: előzőleg próbáljanak meg otthon kis szerepjátékokat játszani. Kérje meg a gyermeket: „Most mutasd meg, hogyan ülsz nyugodtan, most hogy hogyan fészkelődsz, most megint mutasd meg, hogy kell nyugodtan ülni.” Az ilyen szerepjátékok eredményeként a gyermek tudatosíthatja, hogy ura testének, s képes uralkodni magán, és esetenként még büszke is lesz e képességére.

 Készítse fel a gyermeket a fájdalomra is: a szülők már jóval a vérvétel előtt beszéljenek a gyermekkel, s készítsék fel rá, mi fog történni. Nyugodtan mondják meg a gyermeknek, hogy egy picit fájni fog, de nagyon gyorsan túlesnek az egészen és a fájdalom is elmúlik. Mielőtt a rendelőbe lépnek, mondják el a gyermeknek, kiket fog benn látni (fehér köpenyes embereket), és hogy ezek az emberek mit fognak csinálni.  Fontos, hogy a gyermeknek reális elképzelése legyen arról, mi vár rá.  Nyugodtan bevallhatják neki, hogy a vérvétel még a felnőttek számára is kellemetlen. Kerüljék viszont az olyasféle bátorítást, mint „Legyél most jó kisfiú” – az ilyesmi szégyenérzetet válthat ki belőle.

 Maradjon a gyermekkel: a gyermek számára nagyon fontos, hogy a szülő végig a gyermek mellett maradjon a vérvétel során. Úgy kell elhelyezkednie, hogy betöltse a gyermek látómezejének nagy részét; így könnyen lekötheti a gyermek figyelmét és megnyugtathatja.

 Számoljanak háromig, és fújják el a fájdalmat: a pszichológusok szerint az egyik leghatásosabb módszer, ha a fájdalmat a gyermek elfújja; a fújást megelőző levegővétel feltölti, és lazán tartja a vénát, s ezzel könnyíti a vérvételt, s a gyermek számára mind fizikailag, mind mentálisan segítséget jelent. Akár a gyermek maga számol háromig, akár megkérnek rá valakit (a szülőt vagy a nővért), a gyermek úgy érezheti, ellenőrzése alatt tarthatja az eseményeket.  Ha a gyermek maga számol, lelkileg fel tud készülni, mielőtt elhangzik az utolsó szám.  Másrészt így az is kevésbé valószínű, hogy a vérvételt végző személy túl hamar a vénába döfné a tűt.

 Ne feltételezze, hogy csak az ujjbegyből vesznek vért: a tapasztalatok szerint a szülők tévesen gyakran azt mondják gyermeküknek, hogy csak az ujjbegyükből vesznek vért. Amikor aztán a gyermek azt látja, hogy egészen más történik vele, ideges lesz. A legtöbb vizsgálat nagyobb mennyiségű vérmintát igényel, ami csak vénából nyerhető, hajszálerekből nem. A biztonság kedvéért kérdezzen utána, hogy ujjbegyből történő vérvétel elégséges-e gyermeke számára; mindenképpen győződjön meg róla, hol fogják megszúrni, hiszen csak így nyugtathatja meg valóban gyermekét.