Mit vizsgálunk?
Az influenza vírus okozta légúti fertőzés rendszerint szezonálisan, november végétől kora tavaszig terjedő időszakban jelentkezik. Gyakori légúti megbetegedés, amely minden évben a lakosság jelentős százalékát érinti, a betegeknél fejfájás, láz, hidegrázás, izomfájdalom, fáradtság, orrfolyás, torokfájás, és köhögés jelentkezik. Az influenza tünetei általában súlyosabbak és hosszantartóbbak, mint a közönséges nátha esetén tapasztalható, influenzaszerűnek nevezett tünetek. Az influenza és annak szövődményei esetenként – elsősorban a nagyon fiatal vagy idős populációban, legyengült immunrendszerű egyéneknél, vagy tüdőbetegségben szenvedőknél – kórházi kezelést tesznek szükségessé, és ritkán halálhoz is vezethetnek.
Az influenzavírus több típusát különböztetjük meg, ezek az A, a B és C, amelyek folyamatosan változnak, és ennek megfelelően különböző törzsekként jelenhetnek meg. Leginkább az influenza A vírus egy törzse dominál adott influenzaszezonban, bár ugyanabban az időszakban A és B vírusok együtt is okozhatnak járványt a közösségben.
Az influenza teszt a fertőzött személy légúti váladékaiba kerülő vírus kimutatásán alapul. A vírus rendszerint csak a betegség első néhány napjában kimutatható, a vizsgálatokat tehát ebben az időszakban ajánlott elvégezni. Az influenza A vagy influenza A és B kezelésére antivirális hatású gyógyszereket is kifejlesztettek. Ezek a gyógyszerek – melyek alkalmazására a betegség szempontjából különösen veszélyeztetett speciális csoportokban kerülhet sor – adagolásukat a tünetek jelentkezésétől számított 48 órán belül megkezdve, képesek csökkenteni a tünetek súlyosságát, és körülbelül egy nappal lerövidítik a betegség időtartamát. (Nem segítenek azonban, ha alkalmazásukat később kezdik el, és hatástalanok más vírusok vagy bakteriális fertőzések ellen!)
Az influenza gyorsteszt egyes országokban már a háziorvosi rendelőben is hozzáférhető módszer az influenza vírus kimutatására. Az alkalmazott eljárástól függően, kevesebb, mint 30 percen belül elvégezhető a rendelőben, vagy a minta laboratóriumba szállítható, ahonnan egy napon belül eredményeket közölhetnek. Az alkalmazott teszttípustól függően, az adott eljárás képes lehet influenza A, vagy influenza A és B együttes kimutatására, vagy influenza A és B megkülönböztetésére is. A gyorsteszt nagy hátránya, hogy sem érzékenysége, sem specifitása nem tökéletes, ezért pl. nem mutatja ki az influenzás esetek mintegy 30%-át, és az eredmény esetenként pozitív lehet akkor is, ha a beteg valójában nem influenzában szenved. Mindazonáltal, gyors választ adhat arra, hogy adott egyénnél valószínű-e az influenzafertőzés.
Az influenza vírus kimutatásának egy másik lehetősége, ha vírusizolálásra (vírustenyésztésre) kerül sor. Ebben a vizsgálatban, a betegmintát speciális laboratóriumba küldik, ott izolálják (felszaporítják) és azonosítják a vírust. Az eljárás előnye, hogy alkalmas annak megállapítására, mely vírus (A, B vagy más vírus) és mely vírustörzs van jelen. A módszer fő hátránya, hogy az eredményig több nap telhet el. Ez nem jár előnnyel a kezelőorvos számára, aki már akkor szeretné felírni a megfelelő kezelést, amikor a beteg a rendelőben tartózkodik. Alkalmas viszont annak dokumentálására, hogy az influenza (A és/vagy B) elérte a közösséget, valamint alkalmas járványok kimutatására bizonyos populációkban, például gondozó intézetekben, iskolákban vagy más, szoros együttléttel járó csoportokban. Az ilyen járványok azonosítása az adott közösségben segítséget nyújthat az egészségügyi hatóságoknak abban, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek az influenza terjedésének megakadályozására.
Hogyan történik a mintavétel?
A mintavétel a vizsgálat kritikus pontja. A legjobb minta általában az orrból leszívott váladék, de a leggyakrabban alkalmazott a vattapálcával vett nasopharyngeális (NP) minta, vagy orr-mosófolyadék. A mintavételt végző személy fecskendő segítségével kis mennyiségű steril fiziológiás sóoldatot juttat az orrba, majd enyhe szívást alkalmaz (aspirátumhoz), vagy a gravitációt kihasználva gyűjti össze a folyadékot (fiziológiás sóoldatot és nyákot) egy csészébe. Annak érdekében, hogy a mintában található organizmusokat életben tartsák, a váladékot ún. „vírus transzportközeget” (VTM) tartalmazó speciális tartályba teszik, és így szállítják a laboratóriumba.
Az orr-garat (nasopharyngeális, NP) minta levételéhez a beteget megkérik, hogy fejét hajtsa hátra, majd egyik orrlyukába óvatosan egy Dracon pálcát (egy hosszú hurokhoz hasonló eszközt) vezetnek fel, amíg az ellenállásba nem ütközik (kb. 2,5-5 cm), majd néhányszor megforgatják, és visszahúzzák. A mintavétel nem fájdalmas, de kissé csiklandozhat, és könnyezést válthat ki. Az orvos az orr-garat mintavételt általában felnőtteknél alkalmazza, de dönthet úgy is, hogy gyermekektől orr-mosófolyadékot vagy váladékot vesz le. Egyes esetekben, az orvos torok vattapálcát használhat, de ez az orr-garat váladéknál kevesebb vírust tartalmaz, ezért gyorsteszttel való vizsgálatra kevésbé alkalmas.
MEGJEGYZÉS: Ha valamilyen orvosi, laboratóriumi vizsgálattól fél, vérvételkor hajlamos a rosszullétre, vagy szorongás fogja el, ajánljuk, hogy felkészülésként olvassa el a következő írásokat: A vizsgálattal járó fájdalom leküzdése, Vérvétellel kapcsolatos tanácsok, Hogyan segítsünk a gyermekeknek az orvosi vizsgálatokon, és Hogyan segítsünk az időseknek az orvosi vizsgálatokon.
A Mi történik a mintával? Rövid látogatás a laborban írás bepillantást nyújt a vér- és torokváladék minták előkészítési és feldolgozási folyamatába.
.png)