A vizsgálattal meghatározható, hogy egy csecsemő, idős ember vagy legyengült immunrendszerű beteg fertőződött-e légúti óriássejtes vírussal (respiratory syncytial vírussal; RSV), segít továbbá annak eldöntésében, hogy az adott közösségben megkezdődött-e az RSV-idény.
Amikor beköszönt az RSV-idény (amely késő ősztől kora tavaszig tart), és az orvos tudni szeretné, hogy a páciens orrfolyását, köhögését, orrdugulását és/vagy nehézlégzését RSV vagy más fertőzés okozza-e.
Rendszerint az orrból leszívott váladékra vagy orrmosó folyadékra, olykor orrgaratból steril vattapálcával vett mintára van szükség.
Nincs teendő.
Az RSV-vizsgálatot általában csak az RSV-idény alatt (késő ősztől kora tavaszig) kéri az orvos enyhe vagy súlyos tünetekkel, alsó légúti érintettséggel jelentkező betegeknél. A vizsgálat elvégzését elsősorban 6 hónapos és 2 éves kor közötti kisgyermekek, idősek és legyengült immunrendszerű betegek (idült tüdőbetegségben szenvedők, vagy szervátültetésen átesettek) részére kérik. Idősebb gyermekeket és a többi korosztályt rutinszerűen nem vizsgálják, mivel legtöbbjüknél csak enyhe lefolyású, felső légúti fertőzés tünetei jelentkeznek, amely orrfolyással, tüsszögéssel, köhögéssel, torokfájással és lázzal járhat.
A vizsgálatot adott közösségben az RSV-fertőzés igazolására és terjedésének nyomon követésére is elrendelhetik. Miután a legtöbb RSV-megbetegedés kezelés nélkül is gyógyul, a járványügyi intézkedések az RSV-fertőzés megfékezésére és lehetőség szerint továbbterjedésének megelőzésére irányulnak, hogy minimálisra csökkentsék a veszélyeztetett csoportokba tartozó egyének fertőződésének esélyét. Az RSV-fertőzés kezelése elsősorban a tünetek enyhítését célozza (fájdalom- és lázcsillapítás, a légzés könnyebbé tétele). Enyhe tünetekkel jelentkező betegeknél általában csak akkor kerül sor a vizsgálatra, ha az a járvány terjedésének nyomon követéséhez szükséges. Az RSV-vizsgálatokat gyakran kérik influenzavizsgálattal együtt olyankor, amikor mindkét kórokozó megjelent az adott közösségben. Ezekkel a vizsgálatokkal kimutatható az RS- (vagy influenza-) vírus jelenléte, és megbecsülhető annak a valószínűsége, hogy a beteg tüneteit egy másik, például bakteriális fertőzés okozza.A vírustenyésztési vizsgálatok (vagy esetenként légúti vírusgenetikai vizsgálatok) az RSV-járványok nyomonkövetésére, illetve az RSV-fertőzéshez hasonló tüneteket okozó, más vírusfertőzések azonosítására alkalmasak.
Az RSV-vizsgálatokat szinte kizárólag a „meghűléses időszak és influenzaidény” alatt kérik – késő ősztől kora tavaszig. Az orvos abban az esetben kérheti a vizsgálat elvégzését, ha a betegnél – általában gyereknél vagy idős embernél – alsó légúti fertőzésre utaló tünetek jelentkeznek, mint például zihálás, erős köhögés, szapora légzés (főleg gyerekeknél), láz, fejfájás, orrfolyás és orrdugulás vagy torokfájás. Ha az RSV előfordulását már igazolták a közösségben, az orvos a diagnózis megerősítésére kérhet RSV-gyorstesztet. Amennyiben az adott közösségben egyidejűleg az influenzavírust is kimutatták, az RSV-vizsgálatot az orvos párhuzamosan kérheti az influenzavizsgálattal, hogy kiderítse, a beteg melyik vírussal fertőződött. Amennyiben a fertőzés eredete nem tisztázott, az orvos baktériumok kimutatására is kérhet vizsgálatokat, például a Strep-tesztet (amely a torokgyulladást okozó, A csoportba tartozó streptococcusok kimutatására szolgál).
Amennyiben az RSV-gyorsteszt eredménye pozitív, a beteg valószínűleg RS-vírussal fertőzött. A pozitív vírustenyésztés vagy a vírusgenetikai vizsgálat megerősítheti az RSV előfordulását a közösségben. A pozitív RSV-eredmény azonban nem nyújt felvilágosítást az orvosnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire súlyosak lehetnek a beteg tünetei, illetve mikor történt a fertőzés (a tünetek általában a fertőzést követő 4-6 nap után jelentkeznek).
A negatív RSV-gyorsteszt egyrészt jelentheti azt, hogy a tünetekért egy másik kórokozó felelős, másrészt azt, hogy a kimutatáshoz nincs elég vírus a mintában. Ez utóbbi adódhat abból, hogy a mintavétel nem volt megfelelő, vagy magyarázhatja az, hogy a beteg légúti váladékában a vírus a kimutathatóság küszöbét el nem érő mennyiségben van jelen. A felnőttek kisebb mennyiségű vírust ürítenek, mint a gyerekek, és azoknál a betegeknél, akiknél már több nap eltelt a fertőzés óta, kevesebb vírus van jelen, mint azoknál, akiknek a fertőzése újabb keletű.
A legtöbb RSV-fertőzés 1-2 hét alatt gyógyul. Az ember évről évre újrafertőződhet különböző RSV-törzsekkel, az ismételt fertőzések azonban kevésbé súlyosak, mint az első. Mivel az RSV-fertőzés legtöbbször enyhe lefolyású, ezeket az újrafertőződéseket általában közönséges megfázásnak, „náthának” tulajdonítják. Az ilyen RSV-eseteket általában nem diagnosztizálják, és gyakran csak a beteg kezeli magát a tünetek enyhítésére szolgáló, recept nélkül kapható gyógyszerekkel.
Léteznek olyan tesztek, amelyek ellenanyagok jelenlétét mutatják ki a vérből – az immunrendszer válaszát a vírus ellen. Ezek a módszerek azonban csak az RS-vírussal való korábbi találkozás igazolására használhatók, friss RSV-fertőzés kimutatására klinikailag nem igazán alkalmasak.
Jelenleg még nincs, bár a kutatók nagy erőfeszítéseket tesznek megfelelő oltóanyag kifejlesztésére.
Nem, mert a betegséget vírus okozza, és nem baktérium, így az antibiotikum-kezelés nem indokolt, és nem is hatékony. Létezik egy rövid távú kezelés, amelyet egyes magas kockázatú betegek kapnak. Ez a terápia nem előzi meg vagy gyógyítja az RSV-fertőzést, de fertőzés esetén csökkenti az esélyét az alsó légutak érintettségének, ezáltal kórházi ápolás szükségességének. Az RSV-idény alatt ezt az immunterápiát gyakran alkalmazzák intenzív újszülött osztályokon ápolt újszülötteknél. A koraszülöttek különösen érzékenyek RSV-fertőzésre, mivel még nem kaptak anyjuktól vírusfertőzés ellen védelmet nyújtó (protektív) ellenanyagokat.