kémcsövek
Laboratóriumi vizsgálati anyagok
A cikk utoljára felülvizsgálva:
A cikk utoljára módosult: 24.09.2018.

A legtöbb betegnek a laborvizsgálat csupán a vérvételt, a torokminta vételét, esetleg a vizeletminta leadását jelenti. Valójában azonban maga a „vizsgálat” ekkor még meg sem kezdődik. A kapott vér, torokváladék vagy vizelet csak a minta, amin majd a vizsgálatot elvégzik. A tényleges meghatározás máshol zajlik; a laboratóriumban, ahol a laboratóriumi berendezések segítségével a vizsgálatot végző szakemberek feldolgozzák a kapott mintákat, és értékelik, valamint dokumentálják a vizsgálati eredményeket.Ebben a cikkben két mintaanyag útját követhetik nyomon, a vérmintáét és a toroktenyészetét, bepillantást nyerve abba, hogy a mintavételt követően mi történik ezekkel az anyagokkal.

Accordion Title
Mi történik a mintavétel után?
  • A vizsgálatok kérése

    Ahhoz, hogy a laboratórium pontosan, gyorsan, megbízhatóan tudja teljesíteni feladatát, számos információra van szüksége. Ezt az információt általában a vizsgálatkérő lapon kapja meg. A vizsgálatkérő lap dokumentum! Szerepelnek rajta olyan adatok, amelyek a páciens ill. az orvos azonosítására alkalmasak. Hitelességét az orvos bélyegzőjének lenyomata, és aláírása bizonyítja! E dokumentumok felhasználásuk után irattárba kerülnek, megsemmisítésük módját jogszabály írja elő.
    A technika fejlődésével mind több helyen mód van az elektronikus információ-fogadásra ill. közlésre is. Ez sokkal gyorsabb, korszerűbb módja az információcserének, lényeges azonban, hogy ennek is dokumentált formában kell történnie!
    Fontos, hogy a kérőlapon az adatok jól olvashatóak legyenek! Ezzel sok félreértés, elírás előzhető meg. 
     

  • Milyen adatok szerepeljenek a kérőlapon?

    1.1. A páciens azonosítására szolgáló adatok
    A következőkben felsoroljuk azokat az adatokat, amelyek a páciens azonosításához szükségesek.

    Név, Előző (leánykori) név, Anyja neve, Születési dátum, Születési hely, Lakcím (irányítószám, helység, utca/tér, házszám), TAJ-szám, Nem (férfi/nő), állampolgárság.

    Lehet, hogy ez túl sok adatnak tűnik egy páciens azonosításához, (azaz az adathalmaz redundáns), de tudni kell, hogy minden egyes adatra szükség van bizonyos esetekben. (pl. az egyértelmű betegazonosításon kívül pénzügyi-, statisztikai jelentésekhez, biztosítási adatbázisban történő keresésekhez, külföldi biztosítótársaságokkal történő elszámolásokhoz, stb.) Lényeges, hogy a páciens dokumentumai (személyigazolvány, lakcím kártya, TAJ-kártya, útlevél) és a vizsgálati kérőlap ugyanazokat az adatokat tartalmazza! Ha a páciens nem aktualizálja az adatokat, (pl. a személyigazolványban és a TAJ-kártyáján illetve a kérőlapon más név - pl. leánykori név - szerepel), előfordulhat, hogy egy adott helyen, (pl. a beküldő orvosnál) nem lehet  azonosítani a beteget, így nem kapják meg az eredményt.

    1.2. A beküldő orvos azonosítására szolgáló adatok
    A laboratóriumi eredmények elsősorban az orvost segítik a diagnózis elkészítésében, a beteg egészségi állapotának felmérésében, a gyógyítás hatékonyságának követésében. A laboratórium számára mindig meg kell adni a lehetőséget, hogy a kezelőorvost elérhesse, vele a felmerülő problémákat megbeszélhesse, a rendkívüli eredményeket közölhesse. A vizsgálatot kérő orvos azonosításához alapvetően a következő adatok szükségesek:

    Név, a Munkahely neve, címe és 9-jegyű működési (ÁNTSZ) kódja, Elérhetősége (telefonszám), Körbélyegző eredeti lenyomata, (az 5-jegyű Bélyegzőszám jól olvashatóan), Aláírás. 

    1.3. A vizsgálatkérés adminisztrálásához szükséges adatok
    A páciens és az orvos adatai mellett a vizsgálatkérés egyéb adatait is adminisztrálnia kell a laboratóriumnak. Ide sorolhatók az alábbiak:

    A vizsgálatkérés Dátuma, Ellátás azonosító (napló) sorszám (amin a beküldő tartja nyilván a beteget), Térítési kategória.

    1.4. A vizsgálattal kapcsolatos információk
    A laboratóriumi vizsgálatok nem tekinthetők egyszerű találós kérdéseknek; a beteg érdekében fontos a partnerek (páciens(!), kezelőorvos, laboratóriumi szakember) együttgondolkodása. Mindhárom félnek meg kell osztania a vizsgálathoz szükséges információt egymással annak érdekében, hogy a lehető legjobban alkalmazható eredményt kapják. Alapvetően ehhez a laboratóriumnak a következő adatokra van szüksége:

    A páciens betegségének BNO kódja(i), a Vizsgálat iránya (azaz milyen vizsgálat(ok) elvégzését kéri a kezelőorvos), a Mintavétel dátuma és időpontja (óra, perc!), a Minta típusa (azaz miből történjen a meghatározás, pl. vérből, vizeletből, stb.), a vizsgálat Sürgőssége ill. rendkívülisége*, a Mintavevő személye (a mintával kapcsolatos esetleges problémák megbeszéléséhez).
    (* "Sürgős" vizsgálat kérésekor az orvosnak a lehető leghamarabb szüksége van az eredményre. "Rendkívüli" kéréskor a kérés, ill. a minta laboratóriumba küldésének időpontja eltér a megszokottól, de a vizsgálati eredményt a laboratórium ráér közölni a normális munkamenetben.)

    Elmondható, hogy az előzőekben leírt alapvető információk mindegyike szükséges a laboratórium számára ahhoz, hogy a vizsgálato(ka)t elvégezze. Ha az adatok közül egy is hiányzik, a vizsgálatok elvégzése, vagy az eredmény közlése veszélybe kerül, - amiért a laboratórium nem tehető felelőssé!

    1.5. Egyéb információk
    A fentieken kívül a laboratóriumnak még igen sokféle információra lehet szüksége. Ezekről célszerű mindig érdeklődni az adott laboratóriumban! 

    Általában a Kóroki előzmények (pl. mikrobiológiai vizsgálatnál az utazási előzmények, az infekcióra hajlamosító tényezők, vagy a betegséghordozóval - pl. kullanccsal - való találkozás időpontja), a részletes Tünetek, és a Terápia közlése nagyban segíti a laboratóriumi eredmények megítélését. Tipikus példa az utóbbira néhány véralvadással kapcsolatos vizsgálat (pl. Protein C, Protein S, Antithrombin III, APC rezisztencia), amikor a kapott eredmény a terápia ismeretének hiányában gyakorlatilag értékelhetetlen. A mikrobiológiai vizsgálatoknál a terápia során alkalmazott antibiotikumoknak, és a mintavételhez képest történt alkalmazásuk idejének ismerete fontos az eredmények értékeléséhez.

    Gyakori, hogy egyes vizsgálatokhoz pl. gyűjtött vizeletre van szükség. Ebben az esetben a laboratórium számára meg kell adni a gyűjtés időtartamát és a gyűjtött vizelet mennyiségét.

    Még több adatot kell szolgáltatni a mikrobiológiai vizsgálatokhoz. Ilyenek pl.: Honnan történt a mintavétel? (Anatómiai hely szükséges. pl. sebváladék esetén: mély szöveti minta, vagy felszíni sebváladék, vagy drainszivadék?) Hogyan történt a mintavétel? (pl. vizelet esetén: középsugárból, vagy katéterezéssel, vagy állandó katéterből, vagy punkcióval? Haemocultúra esetén: vénapunkcióval vagy kanülből?) Milyen betegség gyanúja áll fenn? (pl. széklet esetén: enteritis infectiosa, vagy antibiotikum-asszociált colitis, vagy normál flóra eltérés?) Részesült-e a beteg a mintavétel idején ill. korábban antimikróbás kezelésben? Mi volt az alkalmazott terápia? Ismételt-e a vizsgálat, ha igen, mi volt a korábbi vizsgálat(ok) eredménye? Részesült-e a beteg immunszupresszív kezelésben? Fennáll-e immundeficiens állapot?

    Nőgyógyászati vizsgálatoknál gyakran van szükség az Utolsó menstruáció  dátumának, terheseknél a Terhesség korának ismeretére. Egyes vizsgálatokhoz meg kell adni a Cervix citológiai vizsgálat eredményét is.

    vércsoport meghatározása gyakran társul életmentő beavatkozásokhoz, ezért a pontos, minél részletesebb adatközlés a laboratórium részére elengedhetetlen! Az alapvető adatokon kívül olyan kérdéseket kell tisztázni, mint pl. a páciens korábbi vércsoport-szerológiai eredménye? Kapott-e valaha vérkészítményt? Ha igen, mikor? Volt-e transzfúziós szövődménye? Immunizálták-e? Volt-e szerv- vagy szövetátültetése? Nőknél a terhességek száma? Volt-e UHB-s újszülöttje? Szedett gyógyszerek?

    Javasoljuk, a kezelőorvos mindig adjon meg minden alapvető információt a laboratórium számára! Ha valamiben nem biztos, bátran forduljon az adott laboratórium munkatársaihoz.

    2. Vérvétel

    A vérvétel helyszínéül szolgáló egészségügyi intézménytől függően a vért egy orvos, nővér, laboratóriumi asszisztens vagy más egészségügyi szakember veszi le Öntől. Ezen a képen a vérvevő a könyök mellett, a kar külső részén vezeti be a tűt a vénába.

    2.1. A vérminta címkézése 
    A mintavétel után felcímkézik a mintát tartalmazó kémcsőt. Számos laboratóriumban a címkét már előre kinyomtatják, feltüntetve rajta a beteg nevét, azonosítószámát és a minta számát.

    2.2. A minta dokumentálása 
    A mintavétel és a címkézés után a vizsgálati anyagot a laborba viszik, ahol regisztrálják. A kért vizsgálattól és a mintavétel helyétől függően lehet, hogy a vérmintát csak a szomszédos helyiségbe viszik, de elképzelhető, hogy akár az ország másik végébe, egy adott vizsgálatra specializálódott laborba szállítják.

    Amikor a mintaanyag beérkezik a laboratóriumba, bárhol is legyen az, a laboratórium nyomkövető rendszerében regisztrálásra kerül. A felcímkézett kémcsövön minden szükséges információ megtalálható ahhoz, hogy az Öntől levett mintán a kért vizsgálatokat végezzék el és a kapott eredmények az Ön neve mellett szerepeljenek. A minta mellé általában egy adatlapot is csatolnak, amelyen az Ön adatai, valamint orvosának neve és címe is szerepel, így a kapott eredményt az orvosnak is vissza tudják küldeni.

     

    2.3. A vérminta feldolgozása 
    A kért vizsgálatoktól függően a levett vérmintát az elemzés előtt elő kell készíteni a méréshez. A legtöbb rutinvizsgálathoz vérplazma vagy vérszérum szükséges. A plazma a vér folyékony összetevője. A vérplazma nyeréséhez a vérmintát néhány percig centrifugálják, így szétválasztható a vér folyékony és sejtes állománya. A világossárga színű plazma a kémcső tetejére, míg a vérsejtek a kémcső aljára kerülnek.

     

    A vérszérum tulajdonképpen megalvadt vérplazma. Ugyanúgy nyerik, mint a plazmát, de a vizsgálati kémcsőbe nem tesznek alvadásgátló szert. A centrifugálás során az alvadt rész a sejtekkel együtt a kémcső alján marad, míg a szérum a kémcső tetejére kerül.

    Ha a teljes vérminta (és nem csak a szérum vagy a plazma) vizsgálatára van szükség (pl. teljes vérkép esetén), a vérminta általában nem igényel különösebb előkészítést (pl. centrifugálást).

    2.4. A vérminta elemzése 
    A legtöbb esetben a vérmintát, a szérumot vagy a plazmát korszerű, nagy teljesítményű (óránként akár több száz minta elemzésére képes) úgynevezett analizátorok segítségével vizsgálják. A vér sejtes elemeit (az úgynevezett vérképet) haematológiai analizátorok vizsgálják, a különböző összetevők mennyiségi meghatározását kémiai vagy immunkémiai analizátorok végzik. Speciális, nem egyszer bonyolult előkészítő folyamatok után molekuláris biológiai vizsgálatok is elvégezhetők a vérből.

    2.5. Eredmények 
    Az elemző berendezések által alkalmazott modern technológia révén az eredmények elektronikus és grafikus formában is megjeleníthetők. Ebben az esetben az eredményeket elektronikus úton, e-mailben küldik meg az orvosnak. Sok esetben kinyomtatják az eredményt, majd faxon továbbítják azt az orvosnak. Amennyiben az eredmények súlyos betegségre utalnak, a labor telefonon is értesítheti a beteg orvosát.

    A vérvétel és az orvosnak megküldött eredmény közötti idő nagyon változó lehet; pár perctől néhány hétig is eltarthat. A sürgősségi szint, a földrajzi távolság, a feldolgozás menete, a vizsgálat bonyolultsága és egyéb tényezők mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy esetenként hosszabb ideig kell várnia az eredményre.

    3. Bakteriológiai vizsgálatok

    3.1. Mintavétel a torokból

     
    A toroktenyészet

    A vérvétellel ellentétben a torokváladék mintavétele nem igényel különösebb előkészületet. Egyszerűen megkérik a beteget, hogy nyissa ki a száját, majd a torok hátsó faláról egy kis steril, vattafejű pálcikával torokkenetet vesznek.

    3.2. A torokváladék felcímkézése 
    A kenetvétel után a mintát tartalmazó vattapamacsot egy kémcsőbe helyezik, majd felcímkézik. Számos laboratóriumban a címkét már előre kinyomtatják, feltüntetve rajta a beteg nevét, azonosító számát és a minta számát.

    3.3. A minta dokumentálása 
    A mintavétel és a címkézés után a vizsgálati anyagot a laborba viszik, ahol regisztrálják. A kért vizsgálattól és a mintavétel helyétől függően lehet, hogy a vérmintát csak a szomszédos helyiségbe viszik, de elképzelhető, hogy akár az ország másik végébe, egy adott vizsgálatra specializálódott laborba szállítják.

    Amikor a mintaanyag beérkezik a laboratóriumba, bárhol is legyen az, a laboratórium nyomkövető rendszerében regisztrálásra kerül. A felcímkézett kémcsövön minden szükséges információ megtalálható ahhoz, hogy az Öntől levett mintán a kért vizsgálatokat végezzék el és a kapott eredmények az Ön neve mellett szerepeljenek. A minta mellé általában egy adatlapot is csatolnak, amelyen az Ön adatai, valamint orvosának neve és címe is szerepel, így a kapott eredményt az orvosnak is vissza tudják küldeni.

    3.4. A minta tenyésztése 
    A laborban az asszisztens a vattapamacson található mintát ráhelyezi a petricsészében előzőleg elhelyezett táptalajra, amely a baktériumok növekedését hivatott serkenteni. Az asszisztens óvatos mozdulatokkal rádörzsöli a vattafejű pálcika végét a táptalaj felületére.

    3.5. A minta inkubálása 
    A lezárt és felcímkézett petricsészét egy inkubátorba helyezik; azaz egy olyan kamrába, ahol a változatlan hőmérséklet, esetenként a megfelelő gázösszetétel optimális környezetet biztosít a baktériumok szaporodásához. A fenti módon kialakított tenyészetet általában 24–36 óráig tartják az inkubátorban, hogy az esetlegesen jelen levő baktérium ki tudjon tenyészni.

    3.6. A minta vizsgálata. ("Leolvasás") 
    Az inkubációs szakaszt követően a laborasszisztens szemügyre veszi a tenyészetet. Némelyik baktérium megjelenési formája olyan jellegzetes, hogy könnyű beazonosítani. Vannak azonban olyan esetek is, amikor további teszteket kell elvégezni egy adott baktériumfajta azonosításához. Tudni kell azt is, hogy számos baktérium nem káros, és nem igényel semmiféle kezelést.

    3.7. A hatóanyag tesztelése. (Antibiogram) 
    Amennyiben a torokváladékban kórokozó baktériumot fedeznek fel, a labor egy újabb tesztet is elvégez. A teszt során különböző antibiotikumokat vizsgálnak meg azzal a céllal, hogy kiderítsék, melyik tudja majd a leghatékonyabban megállítani a fertőzést. A vizsgálat azzal indul, hogy a baktériumot egy újabb petricsészébe szélesztik, és antibiotikummal átitatott fehér papírkorongokat helyeznek a tálcára. A korongokból a hatóanyag bizonyos távolságra a táptalajba diffundál. Ha a korongok körül a táptalajon világos folt marad, ez azt jelenti, hogy az antibiotikum hatására a baktérium nem szaporodott. (A baktérium az adott antibiotikumra érzékeny, vagy mérsékelten érzékeny.) Ha a korong körül a baktériumra jellemző telepek jelennek meg, a baktérium nem érzékeny (rezisztens) az adott antibiotikumra. Ezzel az eljárással kideríthetjük, hogy melyik antibiotikumot írja fel az orvos a torokgyulladás kezelésére.

    3.8. Eredmények 
    A mintavétel eredményét rögzítik az elektronikus rendszerben, majd leletként papíron, e-mailben, faxon, esetleg (sürgős esetben) telefonon továbbítják az orvosnak.

Accordion Title
Vérminta feldolgozása
  • Vérvétel

    A körülményektől függően a a vért orvos, nővér, vagy laboratóriumi asszisztens veszi le. A lényeg: vért csak kellő képzettséggel és megfelelő engedéllyel rendelkező személy vehet. A képen az látható, amint éppen a vérvételhez vezetik be a tűt a páciens egyik vénájába a kar külső oldalán, közel e könyökhajlathoz.

  • A vérminták jelölése

    A levett vért tartalmazó csövet az azonosításhoz szükséges jelöléssel látják el. Sok laboratóriumban ma már számítógéppel előre kinyomtatott címkét használnak, amely tartalmazza a páciens nevét, azonosítószámát, és a minta laboratóriumi sorszámát is.

  • A minták és a kérések dokumentálása

    A mintavételt és címkézést követően a mintákat eljuttatják a feldolgozóhelyre. Ez legtöbbször egyszerűen csak azt jelenti, hogy a mintát a betegosztályról elviszik a kórház laboratóriumába, máskor viszont akár az egész országon át történő szállítást jelent, mivel egy-egy speciális vizsgálatot csak egy másik laboratóriumban tudnak elvégezni.

    Akármelyik laboratóriumba is érkeznek meg, a mintákat és a hozzátartozó kérőlapokat szortírozzák, és az adatokat rögzítik a laboratórium információs rendszerében. Rögzítik mindazokat az adatokat is, amelyek csak a laboratórium számára szólnak, valamint a beküldő orvos adatait is, hogy a vizsgálati eredményeket vissza tudják küldeni a kérő orvosnak.

  • A vérminta előkészítése

    A kért vizsgálattól függően a vért különbözőképpen elő kell készíteni a méréshez. A legtöbb rutin laboratóriumi vizsgálathoz plazmát vagy szérumot használnak. A plazma az alvadásgátolt vér folyékony állománya, amelyet centrifugálással választanak el a sejtes elemektől. Centrifugálás után a világossárga színű plazma a cső tetején, a sejtek a cső alján helyezkednek el.

    A szérum a plazma alvadékmentes része. A plazmához hasonló módon nyerik, azzal a különbséggel, hogy a vérvételi cső nem tartalmaz alvadásgátló anyagot. (Sőt, gyakran alvadásserkentőt tesznek bele.) Centrifugálás után a képzódött alvadék is a cső alja felé, a sejtekhez vándorol, míg a cső tetején megmarad a szérum.

    Ha egy vizsgálathoz teljes vér szükséges (pl. teljes vérkép), a megfelelő csőbe levett vér nem igényel további előkészítést, az adott meghatározásnak megfelelően lehet használni.

  • Mérés

    Manapság a rutin mérések nagy részét nagyteljesítményű (akár több ezer mérés/óra), magas műszaki színvonalon álló laboratóriumi automatákkal végzik. A fenti képen egy vérkép-analizátor látható. Ebbe behelyezik az előkészítést nem igénylő mintákat, a többit a készülék elvégzi.

  • Mérési eredmények

    A legmodernebb készülékek nem csak számadatokat képesek szolgáltatni, de különböző ábrákkal is képesek segíteni az eredmények értékelését. Ezeket a számadatokkal együtt papíron, faxon, vagy - újabban már egyre inkább. elektronikus úton (E-mailként) juttatja el a laboratórium a vizsgálatot kérő orvoshoz. Ha az eredmények azt mutatják, hogy sürgős beavatkozásra van szükség, a laboratórium telefonon is értesíti az orvost.

    A vérvételtől az eredmény szolgáltatásáig eltelt idő széles tartományban változhat: lehet néhány perc, de lehet akár több hét is. A sürgősség, a földrajzi távolság, a laboratórium szervezettsége, munkabeosztása, a vizsgálat bonyolultsága mind-mind olyan tényezők, amelyek nagyban befolyásolják a lelet elkészülésének idejét. Ennek ismeretében nem meglepő, ha egy-egy eredményre esetenként hosszabb időt is kell várni.

Accordion Title
Torokváladék tenyésztése
  • Mintavétel a torokból

    A vérvételtől eltérően a torokváladék mintavételéhez nem szükséges különösebb előkészület. A páciensnek nagyra kell tátania a száját, majd az orvos egy steril tampon segítségével mintát vesz a garat hátsó részéről.

  • A minta jelölése

    A levett mintát megfelelő, rendszerint transzport táptalajt tartalmazó tartályba teszik, majd azonosításra alkalmas jelöléssel látják el. Ekkor egyértelműen fel kell tüntetni a páciens nevét, születési dátumát. A TAJ-szám feltüntetése egyértelműen azonosítja a pácienst. Az egyéb adatok feltűntetését címke segíti. A minta azonosítását újabban a szükséges adatokat tartalmazó, számítógéppel előre nyomtatott öntapadós matrica felragasztásával végzik.

  • A minta adatainak rögzítése

    Amikor a minta megérkezik a laboratóriumba, egyeztetik a mintához tartozó kérőlappal, és az adatokat rögzítik a laboratórium információs rendszerében. A vizsgálatot kérő lapon gyakran több kérdés is szerepel, amely segítségével a laboratórium számára megadható mindaz az információ, amely a vizsgálat elvégzéséhez, majd az eredmény helyes értelmezéséhez szükséges. Fontos, hogy a vizsgálatot kérő orvos minden szükséges tényezőről tájékoztassa a laboratóriumot; csak így van lehetőség arra, hogy a laboratóriumtól számára a leghasználhatóbb eredményt kapja. A kérőlapnak meg kell felelni bizonyos - nem mellékes - formai követelményeknek is. pl. nem hiányozhat a kérő orvos címe, hogy a laboratórium hova juttassa vissza az eredményt. A kérőlap egyben dokumentum is, ezért szerepelnie kell rajta a vizsgálatot kérő orvos aláírásának és eredeti bélyegzőlenyomatának is.

  • A minta leoltása

    A minta azonosítása után a tampont kiveszik a tartályból, és a felületéről a sejteket a baktériumokkal együtt speciális táptalaj felszínére kenik. A táptalaj tartalmazza mindazokat a vegyületeket, amelyek a baktériumok szaporodásához szükségesek.

  • A tenyészetek inkubálása

    A Petri-csészében lévő, leoltott táptalajokat olyan speciális szekrényekbe, inkubátorokba teszik, amelyek folyamatosan biztosítják a baktériumok növekedéséhez és szaporodásához a megfelelő, optimális hőmérsékletet, és szükség esetén a speciális gázösszetételt. A tenyészeteket általában 24 óra múlva nézik meg, és ha szükségesnek tartják, még visszateszik az inkubátorba.

  • A tenyészetek vizsgálata

    Az inkubálást követően laboratóriumi szakember vizsgálja meg, "olvassa le" a tenyészeteket. Egyes baktérium féleségek jellegzetes telepeket képeznek az adott táptalajon, ez alapján nagy valószínűséggel azonosítható. Más baktériumoknál további eljárások szükségesek a meghatározáshoz. Ez rendszerint további, speciális táptalajon történő inkubálást, és/vagy mikroszkópos vizsgálatot jelent. Fontos tudni, hogy a kinövő baktériumoknak nem mindegyike kórokozó!

  • Az antibiotikum-érzékenység vizsgálata

    Ha a torokváladékból kórokozó baktérium tenyészik ki, megvizsgálják, hogy milyen antibiotikumokra érzékeny, azaz a kezeléshez milyen gyógyszerek jönnek számításba. A vizsgálat azzal keződik, hogy egy másik Petri-csészében lévő táptalajon egybefüggő baktérium-szőnyeget hoznak létre, majd erre a szönyegre különböző antibiotikummal átitatott papírkorongokat tesznek. A papírkorongokból a hatóanyag a táptalajba diffundál, és ott, ahol a hatóanyagra érzékeny a baktérium, nem lesz növekedés a korong körül, jellegzetes gátlózóna alakul ki. A kezelőorvos a rendelkezésére álló adatok birtokában, a páciens és a betegség körülményeit figyelembe véve dönt az alkalmazandó antibiotikumról.

  • A tenyésztés eredményének közlése

    A kezelőorvos részére továbbított lelet tartalmazza mindazokat az információkat, amelyeket a vizsgálatot kérő orvos a igényelt. Ezek közül általában a lehetséges kórokozó(k) neve és antibiotikum-érzékenysége a legfontosabb. Az érzékenység közlésekor gyakran alkalmaznak rövidítéseket: É (érzékeny), M (mérsékelten érzékeny), R (rezisztens)