A heparin olyan gyógyszer, amely gátolja a véralvadást (antikoaguláns). Olyan betegek kezelésére használják, akikben veszélyes vérrögök (trombusok) alakultak ki, vagy akiknél magas a kockázat ezek kialakulására. Ez a teszt közvetetten méri a heparin szintjét a vérben: a heparin Xa faktor-aktivitást gátló hatását méri, mely a vérrögképződésben részt vevő fehérjék egyike (heparin anti-Xa aktivitás).
A vizsgálatot a heparin terápia követésére használják annak ellenőrzésére, hogy a beteg elegendő heparint kap-e az alvadásgátláshoz anélkül, hogy az túlzott vérzést okozna. Mivel a vizsgálat színváltozással járó (kolorimetrikus) kémiai reakción alapul, kromogén anti-Xa-tesztnek vagy „anti-Xa teszt, kromogén” -nek is nevezik.
A véralvadás normális válasz az erek vagy szövetek sérülésére. Ez összetett folyamat, amely magába foglalja a vérlemezkék aktiválódását és összetapadását a sérülés helyén, az alvadási kaszkád megindulását és az alvadási faktorok szekvenciális aktiválását, melyek olyan fehérjék, amik vérrögképződéshez vezető folyamatban részt vesznek és azt szabályozzák.
Számos olyan állapot létezik, amely túlzott mértékű vérrögképződési hajlammal járhat, és így vérrögképződéshez vezethet. Például műtétek, DVT (mélyvénás trombózis) és más túlzott véralvadással járó zavarok (hiperkoagulációs állapotok). A vérrögök elzárhatják a véráramlást, és így szövetkárosodást okozhatnak. A vérrögök darabjai leszakadhatnak, és a tüdőbe kerülhetnek tüdőembóliát okozva. Várandós nőknél vérrögképződés előfordulhat néha a méhlepényben, ami befolyásolhatja a fejlődő magzat vérellátását, és a fejlődés visszamaradását, illetve vetélést eredményezhet.
A heparin ezen túlzott véralvadással járó állapotok megelőzésére vagy kezelésére használható (véralvadás gátló ún. antikoaguláns terápia). Az antitrombinhoz kötődve a heparin gátolja az alvadási folyamatot az alvadási faktorok, különösen a Xa és IIa faktorok (trombin) gátlásán keresztül.
A heparin molekulák mérete és aktivitása változó, három típusuk van, ami alkalmazható a terápiában:
· A nem frakcionált heparinként (UFH) ismert standard heparint általában intravénás injekció (IV) formájában adják. Az UFH hatást gyakorol mind a Xa, mind a IIa faktorra, és minden betegnél különböző a hatása, ezért a terápiát szorosan követni kell. A szövődmények közé tartozhat a kóros vérrög képződés (elégtelen heparin hatás), a túlzott vérzés (túl sok heparin) és néha a vérlemezkék számának csökkenése trombózissal (heparin-indukált thrombocytopenia és trombózis).
· Az alacsony molekulatömegű heparin készítmény (LMWH) a kisebb méretű heparinmolekulákból áll, és jellemzően a bőr alá (szubkután) adott injekció formájában alkalmazzák. Az LMWH elsősorban a Xa faktort befolyásolja és a hatása kiszámíthatóbb, ezért rutin laboratóriumi követésre nincs szükség.
· A fondaparinux csak egy kis frakcióját tartalmazza az UFH-nek (a heparin öt monomer cukor egységéből álló szekvencia), és csak a Xa faktort gátolja. Nem gátolja a trombint. Az LMWH-hoz hasonlóan a fondaparinuxot is szubkután adják és nem szükséges rutinszerűen laboratóriumi követés.
A nem frakcionált heparint gyakran használják kezdeti kezelésre, amikor akutan túlzott alvadással járó állapot áll fenn. A heparinadásról idővel áttérnek szájon át szedhető alvadásgátlókkal vagy LMWH-val a hosszabb távú kezelésre, mellyel csökkentik a vérrögképződés kockázatát. Az UFH-t általában kórházi körülmények között adják és hatását az aktivált parciális tromboplasztin idő (APTI) vizsgálattal követik, de szükség lehet a heparin anti-Xa teszttel történő követésre is.
Műtétek során - ilyen például a szívkoszorúér bypass műtét – a nagy dózisban adott UFH hatását jellemzően az aktivált alvadási idő (ACT) teszt segítségével követik.
Az LMWH és a fondaparinux adható járóbetegnek vagy kórházi ellátásban is. Sem az LMWH sem a fondaparinux nem nyújtja meg jelentősen az APTI-t terápiás dózisban adva. Ha ellenőrzésre van szükség, az anti-Xa tesztet használják.
.png)