Hogyan alkalmazzák a vizsgálatot?
Az MRSA szűrés olyan vizsgálat, amely kizárólag az MRSA jelenlétének kimutatását célozza, más kórokozókét nem. Elsődlegesen arra szolgál, hogy MRSA jelenlétét igazoljuk a kolonizált betegben, vagy kimutassuk, hogy ezek a rezisztens baktériumok a sebhelyen maradtak azután, hogy a beteg MRSA infekció miatt kezelésben részesült. Közösségi szinten a szűrés segítségünkre lehet a járvány forrásának azonosításában, társadalmi szinten pedig az izolált MRSA törzs genetikai jellemzőinek meghatározásában.
Az MRSA kolonizáció kimutatására legelterjedtebben használt vizsgálat a tenyésztés. Ez biztos eredményt ad, de időigényes, rendszerint 1-2 napot vesz igénybe. A tünetmentes egyén orrlyukaiból vattapálcával mintát vesznek, és tenyésztést végeznek: a vattapálcán előforduló baktériumot speciális tápfolyadékba oltják, vagy speciális táptalaj felszínére szélesztik, ezt inkubálják, majd jellemző MRSA telepek növekedésére ellenőrzik. Esetenként, sebhelyről vagy a bőrelváltozás helyéről vesznek vattapálcával mintát a már előzőleg MRSA fertőzés miatt kezelt személytől, és azt a fentiekhez hasonló módon tenyésztik.
Több kórház vezetett be olyan intézkedéseket az MRSA terjedésének megakadályozására, melynek értelmében szűrést végeznek olyan betegeknél, akiknél megítélésük szerint a hordozó állapot kockázata fennáll (mindenkinél vagy meghatározott célcsoportoknál). Egészségügyi dolgozóknál és hordozók családtagjainál szintén sor kerülhet MRSA szűrésre. Amennyiben MRSA járványos előfordulását észlelik a közösségben, nagyszámú MRSA szűrést végezhetnek a járvány forrásának felderítésére. Bizonyos esetekben, például gondozó intézményekben, sok embert vethetnek alá szűrésnek azért, hogy a kolonizáció terjedésének törvényszerűségeit jobban megismerhessék.
Az MRSA szűrés gyorsabb módszereit fejlesztették ki molekuláris technikák alkalmazásával. Ezek az új eljárások az MRSA bizonyos genetikai összetevőinek, például a mecA-gén kimutatásán alapulnak a lehetséges hordozók mintáiban. A mecA-gén rezisztenciát idéz elő a meticillin, oxacillin, nafcillin és dicloxacillin antibiotikumokkal szemben. Amennyiben a staphylococcus ezekre az antimikrobiális ágensekre rezisztens, más hasonló anibiotikumok, mint például a cephalosporinok vagy amoxicillin/clavulánsav is hatástalanok. Bár a mecA-gén kimutatása széles körben még nem terjedt el, a technika magában rejti azt a lehetőséget, hogy a hordozást az orrból vagy sebből a tenyésztéshez szükséges napok helyett órákon belül kimutathassák. Ennek okán intenzív kutatások folynak a gyors de költséges molekuláris tesztek gyakorlatban történő alkalmazásának mielőbbi bevezetésére.
Mikor kéri az orvos a vizsgálatot?
Egy vagy több MRSA szűrővizsgálatot rendelhetnek el, ha az orvos, kórház, közegészségügyi hatóság vagy kutató a potenciális MRSA kolonizációt kívánja felderíteni valakinél, annak családtagjainál, és/vagy a közösségben valamely embercsoportnál, illetve ha meg akarják határozni az MRSA fertőzés forrását. Szoros kontaktusban élő speciális csoportoknál – például labdarúgó csapatok, gondozó intézmények bentlakói, egészségügyi dolgozók, stb. – is végezhetnek szűrést MRSA hordozásra, ha egy szűkebb közösségen belül nagyobb számú fertőzés fordul elő. Esetenként MRSA fertőzés vagy MRSA kolonizáció miatt kezelt egyénnél is sor kerülhet szűrővizsgálatra annak megállapítására, hogy az MRSA jelen van-e még.
Mit jelent az eredmény?
Amennyiben a szűrővizsgálat MRSA jelenlétére pozitív, a pácienst hordozónak kell tekinteni. Amennyiben az MRSA miatt kezelt egyén sebhelyéről vett minta tenyésztéssel pozitívnak bizonyul, a baktérium még jelen van. Ha az orrból vagy sebhelyről vett minta tenyésztése negatív, az MRSA nincs, vagy nagyon kis számban van jelen.
Ha a molekuláris vizsgálat mecA-gén jelenlétét igazolja S. auresusban, az organizmus MRSA-nak minősül.
Mit kell még tudnom?
A pozitív MRSA tesztek izolátumait további vizsgálatoknak vethetik alá, hogy tanulmányozzák az MRSA terjedésének útját a közösségben vagy régióban, de ezeknek a vizsgálatoknak az eredményei az egyes betegek kezelésénél ritkán hasznosíthatók. Ilyen eljárások a pulzáltatott mezejű gélelektroforézis (PFGE), amely alkalmas a S. aureus törzsek típusának és altípusának meghatározására, és különböző DNS vizsgálatok, amelyek lehetőséget nyújtanak a mikroorganizmus genetikai anyagának és a meticillin, oxacillin és nafcillin antibiotikumokkal szemben rezisztenciát létrehozó mecA-gén jelenlétének vagy hiányának kimutatására.
Kutatási célból ugyancsak DNS vizsgálatokat végezhetnek a Panton-Valentine leukocidin (PVL) gén jelenlétének igazolására. Ez a gén egy toxin termelésével kapcsolatos, amely az MRSA fertőzésekkel járó komplikációk súlyosságát nagymértékben növelheti, és gyakran fatális kimenetelhez vezethet.
Egyre inkább tudatosulnak a társadalomban az MRSA-val kapcsolatos veszélyek, és egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek az MRSA terjedésének megakadályozására. Az orvosokat arra bíztatják, hogy végeztessenek MRSA szűrést bőrinfekcióban szenvedő betegeiknél és bármely olyan esetben, ahol MRSA-hordozó állapot gyanúja merül fel. Szokásos antibiotikumok és/vagy vény nélkül kapható antibiotikumos kenőcsök megfelelőek lehetnek közönséges staphlyococcus fertőzések kezelésére, de gyakran terápiás kudarchoz vezetnek MRSA-fertőzött betegeknél.
