ADAMTS13

             27.09.2021      

Az ADAMTS13 egy enzimatikus aktivitással rendelkező fehérje, melynek fő funkciója a véralvadásban szerepet játszó von Willebrand faktor (VWF) hasítása, s ezáltal funkciójának szabályozása. Neve, angol elnevezésének betűiből képzett betűszó: a disintegrin and metalloprotease with thrombospondin type 1 motif, member 13 (ADAMTS13).

A von Willebrand faktor egy nagyméretű glikoprotein, amely ahhoz szükséges, hogy a vérlemezkék az érsérülés helyéhez, majd egymáshoz tapadva elindítsák a véralvadás folyamatát, mely a sérült ér elzárásával megakadályozza a további jelentős vérvesztést.  A von Willebrand faktor további funkciója, hogy más fehérjékhez, főként a VIII-as alvadási faktorhoz kötődve megakadályozza annak gyors lebomlását. Ezzel hozzájárul a véralvadási folyamat egyensúlyban tartásához.

Több azonos von Willebrand faktor fehérje egység (ún. monomer) összekapcsolódásával nagy molekulák, von Willebrand faktor multimerek jönnek létre. A von Willebrand faktor multimer szerkezete lehetővé teszi, hogy a gyorsan áramló vérlemezkéket a von Willebrand faktor a stabil kötődéshez (érfalhoz és egymáshoz) szükséges mértékig lelassítsa. A von Willebrand faktor mennyiségének csökkenése vagy a nagy multimerek hiánya jellegzetes vérzéses tüneteket okoz. Ugyanakkor az ADAMTS13 enzim élettani szerepe a von Willebrand faktor hasítása, melynek révén megakadályozza az ún. ultranagy von Willebrand multimerek felhalmozódását a keringésben. Ezzel biztosítja a véralvadás egyensúlyának fenntartását.

Amennyiben az ADAMTS13 nem működik megfelelően vagy hiányzik, a von Willebrand faktor igen nagyméretű formái (ultranagy multimerek) is megjelennek a keringésben. A nagyméretű von Willebrand faktorok felhalmozódása trombózisokat okozhat a kiserekben (trombotikus mikroangiopátia), mivel az ultranagy multimerek jelentős mértékben fokozzák a vérlemezkék egymáshoz és az érfalhoz való tapadását.

Az ADAMTS13 aktivitás laboratóriumi meghatározása a kisereket érintő trombózisos események, a trombotikus mikroangiopátiák diagnosztikájában fontos, az ún. trombotikus trombocitopéniás purpura (TTP) diagnosztikai tesztje.

A TTP klasszikus, öt tünetből (láz, neurológiai tünetek, veseelégtelenség, hemolízis és trombocitopénia) álló tünetegyüttese manapság már ritkán figyelhető meg, melynek oka, hogy napjainkban hamarabb megtörténik a diagnózis felállítása. Ez azért is nagyon fontos, mert a kezeletlen TTP még ma is igen nagy mortalitású betegség (a halálozási arány jelenleg kb. 5–20%, mely az 1970-es évek előtt meghaladta a 90%-ot). Megfelelő és időben elindított kezeléssel azonban a beteg majdnem mindig megmenthető.

Az ADAMTS13 enzimaktivitás csökkenését több tényező is okozhatja: a beteg vérében jelen lehetnek olyan autoantitestek, amelyek az ADAMTS13 enzim ellen irányulnak és gátló hatást fejtenek ki az enzim működésére. Lehetséges az is, hogy az enzim valamilyen genetikai hibája okozza az enzimműködés csökkenését. Más esetekben az enzim relatív – felhasználódás révén bekövetkező – hiányáról lehet szó.

Öröklött vagy szerzett (idiopátiás) TTP többnyire az ADAMTS13 aktivitás jelentős csökkenésével (<10%) jár együtt, melyet az ADAMTS13 gén mutációi vagy az ADAMTS13 fehérje ellen termelődő autoantitestek okoznak. Ugyanakkor az ADAMTS13 aktivitása lehet normál vagy enyhén csökkent (> 20%) egyéb, másodlagosan kialakuló trombotikus mikroangiopátiás betegségekben, pl. hematopoetikus őssejt átültetés, egyes fertőzések, áttétes daganatos betegségek vagy hemolitikus urémiás szindróma (HUS) következményeként.

Az ADAMTS13 hiánnyal összefüggő TTP-ben a terápia célja az enzimaktivitás pótlása, helyreállítása. A génmutáció következtében kialakult ADAMTS13 hiány (öröklött) esetén pótló terápia, ADAMTS13-elleni autoantitestek jelenléte (szerzett) esetén a gátló hatást kifejtő antitestek eltávolítását és az enzimműködést pótló plazmacsere, valamint az antitestek újra termelődését gátló ún. immunszuppresszív terápia jön szóba. A jövő terápiás lehetőségei közé tartozik a rekombináns ADAMTS13 génterápia, mely jelenleg még fejlesztés alatt áll.

Összeállította: dr. László Kinga PhD