Mikroszatellitáknak nevezzük a sejtjeink felépítéséhez és működéséhez szükséges információt kódoló DNS-molekula azon régióit, ahol rövid (1-6 nukleotidból álló) szakaszok ismétlődnek számottevő (8-50) kópiában. Az ismétlődések számának egyénenkénti stabil változatossága miatt a mikroszatelliták kiváló genetikai markereknek bizonyultak.
Mikroszatellita-instabilitásról (MSI) akkor beszélünk, amikor a mikroszatellita-régiók hossza megnő vagy lecsökken, egy-egy szakasz vagy szakaszrész beépülése vagy kiesése miatt. Ez a szomatikus sejtek osztódása során, a DNS megkettőződésekor (DNS-replikáció) következhet be egy normálisan is előforduló másolási hiba révén. Az ilyesfajta hibák kijavítását az ún. mismatch repair (MMR) enzimek végzik. Az enzimeket kódoló gének mutációja következtében a javítás elmarad, a hibát tartalmazó gén pedig befolyásolhatja az érintett sejt optimális működését. A mikroszatelliták instabilitásának hátterében tehát az MMR rendszer diszfunkciója áll, amely - lehetővé téve a mutációk gyors és tartós felhalmozódását - elősegíti a malignus folyamatok kialakulását.
Összefüggése vastagbél daganatokkal
Az mikroszatellita-instabilitás annál jobban detektálható, minél több sejt érintett. Miután ezek a sejtek többnyire egyetlen klóntól származnak, a mikroszatellita-régiók instabilitása a neopláziákra jellemző klonális expanzió nyomjelének tekinthető.
A rosszindulatú vastagbél daganatok 15%-ára jellemző a mikroszatelliták instabilitása. Egyéb esetben a tumor mikroszatellita-stabil (MSS). Az MSI-daganatok további két csoportra oszthatók az instabil mikroszatellita-régiók aránya alapján. MSI-high-tumorok (MSI-H) esetében ez az arány 30% vagy több, míg MSI-low-tumorok (MSI-L) esetén 30% alatt van. Az MSI-H és MSI-L csoportokat összevetve, utóbbiak – főként kialakulásukat tekintve – sokban hasonlítanak az MSS-tumorokhoz, ennek ellenére az MSI- és MSS-tumorok egyértelműen különböznek. A különbség abból eredeztethető, hogy a mikroszatellita-instabilitás szorosan összefügg a betegség kialakulásának mechanizmusával, a prognózissal, és a terápiára adott válaszreakcióval.
Az MSI-tumorok prognózisa jobb és kevésbé aggresszívak az MSS-tumorokhoz képest. Általában jobb oldalon helyezkednek el a vastagbélben és gyakran kevésbé differenciáltak, míg az MSS-daganatok főként baloldalon lokalizálódnak és jól differenciáltak. Összefügghet a kedvező prognózissal az MSI-daganatokra jellemző limfocita-infiltráció, ellentétben az MSS-tumorokkal, ahol a tumorszövetbe csekély mennyiségű limfocita szűrődik be. Az MSI-daganatok gyakoribbak a nők körében, ritkábbak a túlsúlyos betegekben. A kezelést illetően, számos kutatás szerint az MSI-daganatsejtek rezisztensek az egyik leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás gyógyszerre (5-Fluorouracil).
Vizsgálata
Az MSI-tesztek elsődleges célja, hogy segítse a klinikust a betegség prognózisának megállapításában és a terápia kiválasztásában. Másodsorban hatékony módszer lehet a vastagbélrák szűrésében.
Az MSI meghatározása friss, fagyasztott vagy paraffinba ágyazott tumorszövetből származó DNS PCR-alapú genotipizálással történik, melynek során öt különböző mikroszatellita-markert (BAT25, BAT26, D2S123, D5S346, D17S250) vizsgálnak. Összehasonlításképpen egészséges szövetből (pl. vér, nyálkahártya) származó DNS-minta elemzése is szükséges. Ez alapján a vastagbél daganatok három típusba sorolhatók:
A molekuláris genetikai meghatározás mellett alternatív lehetőséget nyújt az MMR-enzimek (MLH1, MSH2, MSH6, PMS2) jelenlétének vizsgálata immunhisztokémiai módszerrel. Hiányukból a DNS-hibák kijavítását szolgáló MMR-rendszer elégtelen működésére lehet következtetni, ami a mikroszatelliták instabilitását generálja.
Összeállította:
Bodri Márton
.png)